A Moszkvában tárgyaló Miller az orosz államfővel lezajlott találkozó után a lengyel külpolitika alapvető prioritásai közé sorolta a kapcsolatok erősítését Oroszországgal. Mint mondta, ennek jegyében látogat január közepén Varsóba az orosz államfő.
Az orosz államfő és a lengyel miniszterelnök a nemzetközi helyzetet áttekintve megállapította, hogy a két állam közötti kapcsolatrendszer azáltal is kibővült, hogy mind Oroszország, mind Lengyelország aktív résztvevője a világméretű antiterrorista koalíciónak. Putyin és Miller hitet tett az egységes európai biztonsági rendszer létrehozása mellett is, illetve hogy ne jöhessenek létre új vasfüggönyök a kontinensen.
Putyin látogatásáig – amely az első orosz államfői vizit Varsóban nyolc év óta – az orosz fél várakozásai szerint a két állam szakértői áttekintik valamennyi, a gázipari együttműködésre irányuló közös projektet. Moszkva elsősorban az orosz fölgázt Nyugat-Európába továbbító, Ukrajnát elkerülő vezeték kiépítésében vár támogatást Lengyelországtól, amelynek területén keresztül fektetnék le a csővezetéket. Az előző, az ukrán kapcsolatoknak prioritást adó jobboldali varsói kormánykoalíció azonban nem támogatta ezt az elképzelést. Várhatóan azonban a moszkvai kapcsolatokra elődjénél fogékonyabb baloldali kormány sem hoz gyors döntést ebben a kérdésben.
Zelenszkij elárulta, hogy mit gondol a budapesti tárgyalásról
