Fel sem merült távozásom lehetősége az oktatási tárca éléről – jelentette ki lapunknak tegnap Pálinkás József oktatási miniszter. Hozzátette: minden egyéb, lemondásával kapcsolatos hír feltételezés és találgatás. A szaktárca vezetője a Népszava pénteki számában megjelent hírre reagálva közölte: a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztját nem pályázati úton töltik be, ezért arra nem is pályázik. Hozzáfűzte: az MTA vezetőjéről előzetes jelölések után döntenek. Ha jelölik az elnöki posztra, azt megtiszteltetésnek érezné és elfogadná.
A miniszter az Info Rádió szerint egyébként több jelölést kapott az Akadémia vezetésére. Pálinkás József erre reagálva elmondta: a tisztségről csak májusban szavaznak a tudományos élet képviselői, ezért addig mindenképpen a kormány tagja maradhat. Az oktatási miniszter hozzátette: a jelölések 2002 januárjában–februárjában lesznek, az akadémiai elnökválasztást pedig május 6-án – csaknem egy hónappal az országgyűlési voksolást követően – rendezik.
Halálos tűz pusztított egy fóti ház pincéjében
