A pirotechnikai eszközök felhasználásának szabályait egy több mint két évtizedes rendelet szabályozza még ma is, bár a Belügyminisztériumban már hosszabb ideje dolgoznak a korszerűsítésen. A pirotechnikai kellékek a Távol-Keletről érkeznek Magyarországra. A petárdákat többnyire először Nyugat-Európába szállítják az iparágszerűen csempésző, erre szakosodott bandák, s már a tetszetős formájú eszközök érkeznek hazánkba. A futárok szinte kivétel nélkül megbízásra dolgoznak, s az áru feladójának személyére még a csempész lebukása esetén is csak ritkán derül fény.
Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta: minden jármű átvizsgálása nem megoldható a határon, de a sikeres kockázatelemzési módszert most is felhasználják a szállítmányok kiszűrésére. A csempészek elfogásában jelentős szerep jut a vámkommandónak is, amely tematikusan szűri meg belterületen, illetve a piacok környékén a gyanúsnak tartott járműveket.
Ring Béla, a Belügyminisztérium jogi osztályának munkatársa hangsúlyozta: aki engedély nélkül kereskedik, birtokolja vagy használja a petárdát, az szabálysértést követ el, s büntetése 50 ezer forint lehet. Ha sérülést okoz a használat, akkor a cselekményt elkövető még súlyosabb elbírálásban részesül. Egy tavalyi belügyminisztériumi elképzelés szerint idén év végére olyan javaslat kidolgozását tervezték, amely bizonyos engedményeket tett volna a pirotechnikai eszközök használatában. Ring Béla kifejtette: a tervezeten még dolgoznak, azt azonban kizárta, hogy a petárdahasználatot bármikor is engedélyeznék. Változás csak a többi, szórakoztató kategóriába tartozó pirotechnikai eszköz jogi megítélésében képzelhető el. A felhasználás szabályait egy nem éppen korszerű, 1978-as BM-rendelet szabályozza. Jelenleg pirotechnikai eszközt importálni, értékesíteni és felhasználni csak engedéllyel bíró egyéni vállalkozóknak, illetve gazdasági társaságoknak lehet. A jogszabály alól csak a gyufa és a csillagszóró a kivétel.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
