Kifejezetten Leszek Miller lengyel miniszterelnök óhaja az, hogy megszűnjék a Lengyelország és Magyarország között fennálló kereskedelmi feszültség, amely döntően a magyar búza, a sertés- és a baromfihús, valamint a paradicsomsűrítmény bevitelének akadályozása miatt robbant ki. Erről a tegnap tárgyaló magyar–lengyel delegáció egyik képviselője tájékoztatta lapunkat, aki úgy látja: Miller miniszterelnök óhajának oka főként az az uniós elvárás volt, hogy Lengyelország tompítsa némelyest kereskedelmi viszályait a többi régiós országgal.
A tegnapi, budapesti magyar–lengyel kereskedelmi tárgyalást Major István és Janusz Kaczurba külkereskedelemért felelős helyettes államtitkárok vezették. Major István érdeklődésünkre elmondta: a kisebb kereskedelmi korlátokat igyekszik még év végéig rendezni Varsó, arról, hogy a már említett négy másik magyar agrárterméknek mikor állítják vissza a CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás) szerinti kereskedelmi feltételeit, január első felében tájékoztatja a magyar kormányzatot Varsó.
A lengyel alsóház egyébként megszavazta az úgynevezett lengyel Bokros-csomagot, amely drasztikusan visszafogja a szociális juttatások szintjét. Magyar exportőrök remélik, hogy a belső vásárlóerőre is befolyással bíró intézkedéssorozat nem veti vissza a magyar exportot. A hazai cikkeknek ugyanis Lengyelország jelenleg a tizenegyedik legfontosabb piaca. Major István úgy nyilatkozott: reméli, hogy a magyar exportőrök a jövőben még fokozni is tudják a Lengyelországba irányuló kivitelüket, s erősödik a hazai javak jelenléte a lengyel piacon. A Globus Rt. exportigazgatója, Dunai András pedig úgy nyilatkozott: ismervén a lengyel nép vásárlási szokásait, az élelmiszeripari termékek köre lesz az utolsó abban a sorban, amiről lemondanak. Ezért a hazai konzervipari óriás nem tart attól, hogy visszaesne a cég, s egyáltalán: a hazai élelmiszerpiac Lengyelországba irányuló exportja.
***
PÉNZFARAGÓK. Több mint hárommilliárd zloty, azaz nagyjából kétszázmilliárd forintnak megfelelő összegű szociális juttatást von meg a baloldali lengyel kormány. Az alsóház által elfogadott csomagterv része annak az általános megszorító intézkedéssorozatnak, amely kidolgozásában tanácsadóként vesz részt Bokros Lajos, egykori magyar szocialista pénzügyminiszter. Ennek keretében a lengyel kormány csökkenti a szülési szabadság idejét, megszünteti az egyszeri anyasági segélyt, lefaragják a munkanélküli segélyt, az állástalanok egészségbiztosítási alapját, s – egyebek mellett – csökkentik a diákok utazási kedvezményét.
Kulcsember sikkasztotta a rézkábeleket
