RMDSZ: közel a hatalom?

Wagner T. István
2001. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy nappal azelőtt, hogy a Nastase-kabinet elleni bizalmatlansági indítványról szavaztak volna, s két nappal a román miniszterelnök budapesti látogatása előtt tegnap új téma hozta lázba a román politikai köröket és a sajtót. A lavinát a Mediafax független hírügynökség indította el azzal az információval, amely szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttségei szerdán éjszakába nyúlóan egyeztettek a két alakulat közötti jövőbeni együttműködésről. (Mint ismeretes, erre az évre olyan együttműködési megállapodás volt érvényben, amelynek alapján az RMDSZ a parlamentben támogatta a kormánypártot.) A magyar érdekvédelmi szervezet tárgyalócsoportját a hír szerint Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető vezette, a PSD-s delegációt pedig Viorel Hrebenciuc alelnök. Előbbi szerint nem kizárt, hogy az RMDSZ jövőre kormányra lépjen a PSD mellett, ha ez pozitív hatással lenne a romániai reformfolyamatra, illetve a magyarságot érintő kérdések megoldására.
A hírre Markó Béla szövetségi elnök annyit mondott, hogy egyelőre az együttműködési megállapodás megújításának kérdése van terítéken, illetve az, hogy az erre vonatkozó új dokumentumot milyen feltételek mellett lehet aláírni. Ráduly Róbert RMDSZ-es képviselő szerint a kormányra lépés alárendelné az RMDSZ-t a hatalmi alakulatnak, és egy ilyen változás új kormányprogram kidolgozását is szükségessé tenné.
A Demokrata Párt elnöke,
Traian Basescu kijelentette, hogy az RMDSZ ugyanannyira „beleszeretett” a hatalomba, mint a PSD, a Nagy-Románia Párt alelnöke, Corneliu Ciontu pedig leszögezte, hogy semmi meglepő nem lenne abban, ha ilyen értelmű döntés születnék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.