Nehezen érthető diadalittassággal tértek vissza karácsonykor az éppen megjelenő román központi napilapok a Budapesten aláírt magyar–román egyetértési megállapodásra. Ennek az a része érdekelte a legjobban az elemzőket, amely a kedvezménytörvény alkalmazásának kérdéskörével foglalkozott. Független szakértői körök már Németh Zsolt külügyi államtitkár tíz nappal ezelőtti bukaresti tárgyalásairól is azt a véleményt fogalmazták meg: a legfontosabb cél az volt, hogy a román fél nagyobb presztízsveszteség nélkül tudjon kihátrálni a vitából.
Ennek ellenére a legnagyobb példányszámú Adevarul hétfői számában címben adta hírül, hogy „a magyar igazolvány törvénye tartalmilag kiürült”. A szerző szerint a munkavállalási feltételek általánosítása mellett a hozzátartozói igazolvány kibocsátása is új megítélés alá esik majd, de érdemi érvekkel nem tudta alátámasztani ezt. Az anyagból nem hiányzik az, amely minden bizonnyal elemi erővel hatott a román olvasóra, nevezetesen, hogy a sajtótájékoztató hátteréül „az a hatalmas festmény szolgált, amely a hunok erdélyi honfoglalását ábrázolja”...
A Curentul című napilap például arról számolt be, hogy a román miniszterelnök „semlegesítette Orbán terveit”. A lapban közölt összeállítás elismerte ugyan, hogy mindkét fél engedett eredeti álláspontjából, de úgy vélte, hogy Budapestnek most több volt a vesztenivalója. A szerző úgy vélte, hogy Magyarország a magyar igazolványok kibocsátása tekintetében vesztett leginkább, mivel a kétoldalú megállapodás elsősorban ezt korlátozza. A Curierul National szintén úgy értékelte, hogy a státustörvény kérdésében Bukarest győzött. Egyúttal azonban minden összefoglaló emlékeztetett arra, hogy az euroatlanti integrációs versenyben Magyarország nagy előnnyel vezet Románia előtt, s ezt a tényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
