Röviden

MTI
2001. 12. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sinn Fein irodát kaphat Londonban
London. A brit parlament feloldotta azt a tilalmat, hogy az ír köztársasági mozgalom politikai szárnya, a Sinn Fein párt brit parlamenti képviselői irodával rendelkezhessenek a brit törvényhozásban, és megkaphassák képviselői ellátmányukat. Az északír békefolyamat előmozdítása céljából a brit kormány által előterjesztett javaslatot a parlament alsóháza 322 szavazattal 189 ellenében elfogadta, annak ellenére, hogy az ellenzéki Konzervatív Párt és a legnagyobb északír protestáns erő, az Ulsteri Unionista Párt a több mint hatórás vitában a kezdeményezés elvetését szorgalmazta. (MTI)

Václav Havelnek tüdőgyulladása van
Prága. Václav Havel cseh államfőnek, akit légzési zavarokkal hétfőn este szállítottak a prágai központi katonai kórházba, tüdőgyulladása van – jelentette be szerdán délelőtt Ladislav Spacek, az elnök szóvivője. „Az elnök jelenlegi megbetegedése súlyosabb, mint októberben, amikor a csak légzési zavarai voltak” – mondta Spacek. (MTI)

Nem vizsgálják a NATO felelősségét
Strasbourg. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerdán nem találta tárgyalhatónak azt a beadványt, amelyet jugoszláv állampolgárok nyújtottak be tizenhét NATO-ország ellen a szerb rádió és televízió székházának 1999-es bombázása miatt. A hat felperes arra hivatkozott, hogy az épület elleni 1999. április 23-i NATO-támadás sértette az áldozatok élethez és véleménynyilvánításhoz való jogát. (MTI)

Rumsfeld a NATO-tól csökkentést kér
Brüsszel. Az amerikai védelmi miniszter azt ajánlotta a NATO-nak, hogy egyharmaddal csökkentse Boszniában állomásozó békefenntartóinak létszámát. Rumsfeld azzal érvelt, hogy a boszniai rendőri feladatok kezdik megterhelni a tagállamok hadseregeit, amelyeknek a terrorizmus elleni küzdelemre kellene összpontosítaniuk. (MTI)

Jogsértések Argunban
Moszkva. Az emberi jogok tömeges méretű megsértését ismerte el az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Argunban, Csecsenföld harmadik legnagyobb városában, ahol az ügyészség azért indított vizsgálatot, mert a településen számos polgári lakost bántalmaztak, illetve vetettek alá kényszervallatásnak a műveletek idején. A szövetségi erők vezetői nagyon szigorú büntetésekre tettek ígéretet a vétkes katonák és rendőrök esetében. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.