Szocialistákat bírál a KÉSZ
Az utóbbi hetekben Horn Gyulától és Szanyi Tibortól az ország józan többségét megbotránkoztató és alantas kijelentések hangzottak el – olvasható a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Kovács Lászlóhoz és Medgyessy Péterhez írt levelében. A dokumentum szerint a gyűlölet hangjának eluralkodása Szanyi Tibor esetében odáig ment, hogy a legcsodálatosabb emberi eseményt, egy új élet megszületését a szó szoros értelmében elállatiasodott fogalommal helyettesítette. „Különösen megbotránkoztató egy ilyen megfogalmazás advent idején, lévén a karácsony a szeretet, az Istengyermek világrajöttének ünnepe” – hívja fel a szocialista politikusok figyelmét a KÉSZ. (MTI)
Garé: elfogyott a kármentesítési pénz
A Budapesti Vegyiművek garéi telepéről levonul a szennyezett anyagok elszállítását végző GP-konzorcium, mert elfogyott a program folytatására fordítható pénz, pedig még 670 tonna tetraklór-benzol tartalmú anyag és több ezer tonnányi, veszélyes hulladéknak számító szennyezett földet kellene a konzorciumnak elszállítania. Kemény Attila, a KÖM közigazgatási államtitkára szerint a hordók elszállításának költségeit a Budapesti Vegyiműveknek kell fedeznie. Kálmán János, a GP-konzorcium megbízott képviselője azonban úgy véli: a Garén található hordók elszállításáról szóló szerződés az összes veszélyes hulladékról szólt. Hozzátette: mivel a program folytatását biztosító pénz elfogyott, a vállalat levonul a telepről. (J. Á.)
Ellentétes értékelés Budapestről
Sikeresnek értékelte a fővárosi önkormányzat és Budapest elmúlt egy évét Demszky Gábor főpolgármester. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az államtól kapott normatív támogatás nominálértéken az idén is tovább csökkent. A következetes várospolitikát sem ingatta meg a kormány forráselvonása – vélekedett. Szerinte 2001-ben is előnyben részesültek Budapesten az infrastrukturális beruházások. Perlaki Jenő, a fővárosi Fidesz–MDF–MKDSZ-frakció helyettes vezetője szerint a késlekedés éve volt az idei. Kevés beruházás valósult meg, főképp a nagyobb utak, terek maradtak továbbra is elhanyagolva – mondta Perlaki Jenő. (P. G.)
A US Open győztese nem bírta ki, odaszúrt a szervezőknek
