Terry Black jogi lépésekre készül
A piliscsévi jegyző felszólítása ellenére Rácz Károly tegnap nem adta át a gondozásában lévő gyermeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Nevelőszülő Szolgálatnak. Mester Csaba, Terry Black ügyvédje elmondta, hogy még mindig nem kapták kézhez a XVI. kerületi gyámhivatal határozatát, abból mindössze három sort olvasott fel előttük a jegyző. Közölte: megpróbálják megszerezni a határozatot, és azonnal kérni fogják a végrehajtási eljárás soron kívüli felfüggesztését. A gyámhivatal december 11-i keltezésű határozatában rendelte el a jelenleg Rácz Károly gondozása alatt álló kisfiú átmeneti nevelésbe vételét. (MTI)
Csalók az őrezrednél
A Köztársasági Őrezred parancsnoka feljelentést tett az őrezred garázsszolgálatának több beosztottja ellen üzemanyagkártyával való visszaélés miatt. A belső ellenőrzés nyomán vált szükségessé a feljelentés, amelyet a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz nyújtottak be. (Sz. Z.)
Tigriskertnyitás
Csütörtökön Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter és az Európai Fajmegőrzési Program elnöke adja át a közönségnek a Fővárosi Állat- és Növénykert új tigriskertjét. Részt vesznek a szponzorok is: az Állatkerti alapítvány, a Mester Kiadó Kft., a zuglói önkormányzat és az szja egy százalékát felajánlók képviselője. (S. T.)
Elverte a vihar és a jégeső a kajak-kenu világbajnokságot, a magyarok időben ébredtek
