Bővült az ipari termelés
Az ipari termelés volumene októberben a szezonálisan és a munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz viszonyítva 3,9 százalékkal, a 2000. októberi bázishoz képest pedig 1,4 százalékkal emelkedett – közölte a tegnap a KSH. (MTI)
Varga Mihály az élénkítésről
A kormány – anticiklikus gazdaságpolitikával – a keresletélénkítés eszközét igyekszik arra alkalmazni, hogy megelőzze a gazdaság növekedési ütemének jelentősebb mérséklődését – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter egy tegnapi, Szolnokon rendezett fórumon. Ezen cél érdekében történik a gyorsforgalmi úthálózat építésének felgyorsítása, a Széchenyi-terv programjainak kibővítése, a lakástámogatási rendszer további szélesítése. A miniszter rámutatott: a módszer nem egyedülálló, hiszen ehhez hasonló programokat más országok is – így például Ausztria – elindítottak. (B. M. T.)
Január 1-jén drágul az áram
Január 1-jétől drágul az áram – nyilatkozta tegnap lapunknak Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója, cáfolva ezzel a Napi Gazdaság tegnapi információját, amely későbbi időpontot jelölt meg. A főigazgató a lapban megjelenteket korrigálva elmondta azt is: az ár meghatározása a Gazdasági Minisztérium (GM) kompetenciája. Kaderják Péter lapunknak azt mondta: tudomása szerint a GM már egyeztet a Pénzügyminisztériummal a jövő évi 5 százalékos áremelésről, s azt január 1-jei hatállyal ki is hirdeti. (H. T.)
Vezetőváltás az Utasellátónál
A MÁV Rt. igazgatóságának elnöke Deák Csabát bízta meg egy évre az Utasellátó Rt. vezérigazgatói teendőinek ellátásával 2002. január elsejétől – közölte tegnap a MÁV Rt. Ezzel egyidejűleg felmentette tisztségéből Kecskeméti Róbertet, a korábbi vezérigazgatót. (MTI)
Mol-kötvényjegyzés
A Mol diszkontkötvény hétfői aukcióján a befektetők lejegyezték a felkínált 15 milliárd forint névértékű kötvényt. A nyilvános értékesítési aukción legalább egymillió forint össznévértékű Mol-kötvényre lehetett ajánlatot tenni, 10,2167 százalékos maximális aukciós hozam mellett. A Mol Rt. 50 milliárd forint össznévértékű kötvénykibocsátási programjának keretében értékesítette a kötvényeket. Az egyenként 10 ezer forint névértékű értékpapírok 2002. december 18-án járnak le. A befolyt összeget a Mol általános vállalatfinanszírozási célokra kívánja felhasználni. (MTI)
Kijelölték az MNB könyvvizsgálóját
Az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft.-t javasolja a Magyar Nemzeti Bank könyvvizsgálójának Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A jegybankról szóló törvény alapján a könyvvizsgáló személyére az ÁSZ elnöke tesz javaslatot. A közlemény szerint a felhívásra három pályázat érkezett. A megbízás 2002-től kezdődően öt üzleti évre szólhat. (MTI)
Tízmilliárdokkal segíti a geotermikus energiahasználat terjedését a kormány
