Röviden

Tokió és Phenjan a kémhajóról Miközben Tokió változatlanul állítja, hogy a szombaton japán erők által elsüllyesztett titokzatos kémhajónak köze van Észak-Koreához, Phenjan az üggyel kapcsolatos első nyilatkozatában éles kirohanást intézett Japán ellen. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség szerint brutális kalózkodásról, megbocsáthatatlan terrorizmusról van szó, amelyet csak japán szamurájok engedhetnek meg maguknak. (MTI) Fogy a fegyver Tízéves rekordot döntött az idén az orosz fegyverexport. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap jelentette be, hogy a fegyveripar 4,4 milliárd dolláros bevételre tett szert. A nyolcvanas években a Szovjetunió évente húszmilliárd dollárért exportált fegyvereket. Oroszország jelenleg a negyedik legnagyobb fegyverexportőr. (MTI) Költöznek Milosevicsék A Hágában raboskodó Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök családja a Belgrád előkelő Dedinje negyedében lévő elnöki rezidenciából egy 700 négyzetméteres, közeli magánvillába költözik. A Blic című belgrádi napilap szerint a jugoszláv kormány időközben már két bizottságot is létrehozott annak megállapítására, tényleg eltűnt-e több értékes műkincs az utóbbi években a Mir (Béke) nevű elnöki rezidenciából. (MTI) Eredetvédelem a szekszárdi borokra A Szekszárdi Hegyközség eredetiségvédelmi programot dolgoz ki a városhoz köthető bortermelés minőségének javítására és az eladhatóság növelésére; a csúcsminőségű borokat várhatóan 2002-től külön megjelölt palackokban hozzák forgalomba. Az eredetiségvédelemről a hegyközség közgyűlése várhatóan januárban dönt. (MTI)

MTI
2001. 12. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.