Röviden

Kalász Márton lett az írók elnöke Kalász Márton költőt választotta új elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya. A tegnapi ülésen jelen lévő ötven tagból negyvennyolcan szavaztak Kalász Mártonra. Egyúttal megválasztották az új elnökséget is, amelynek tagjai: Mezey Katalin, Kiss Gy. Csaba, Kolozsvári Papp László, Pomogáts Béla, Szakonyi Károly, Szilágyi István, Szörényi László és Vasy Géza. (K. P.) Konzorcium az Unipetrolért A Mol, a TVK és az OMV magyar– osztrák konzorciuma tegnap hivatalos ajánlatot tett a cseh Unipetrol olajipari csoport 62,99 százalékos állami részére. Az Unipetrol állami részvénycsomagjának privatizációjára kiírt pályázat szűkebb körébe az amerikai Conoco Inc., az osztrák OMV, a brit Rotch Energy, a cseh–svájci Agrofert, a holland Royal Dutch/SchellGroup, az olasz Agip SpA és a magyar Mol–TVK került. Az OMV már korábban jelezte, hogy a Mol–TVK együttessel készül közös ajánlatot tenni. (MTI) Vajdasági igen a hatásköri törvényre A vajdasági parlament tegnap este elfogadta az úgynevezett omnibusztörvényt, amely a jelenleg hatályos szerb alkotmányon belül visszaadja a tartományi hatáskörök jelentős részét. A törvénycsomag hatályon kívül helyez hetven olyan köztársasági törvényt, amellyel a milosevicsi rendszer idején korlátozták a tartomány jogköreit. Az új jogszabály várhatóan még az idén a szerb parlament elé kerül. (MTI)

MTI
2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.