Solana segít Szerbiában

Sebestyén Imre
2001. 12. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint másfél hónapos szünet után tegnap Belgrádban ismét tárgyalásokat kezdtek a föderáció jövőjéről Montenegró és Szerbia, illetve a szövetségi állam vezető politikusai. Megállapodás nem született, a párbeszédet szakértői szinten folytatják.
A megbeszélések előtt a küldöttségekkel – Djindjics szerb kormányfővel, Djukanovics montenegrói elnökkel, de Kostunica szövetségi államfővel is – külön-külön találkozott Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. E találkozókat egy másik előzte meg: a szerbiai kormánykoalíció küldöttsége a montenegrói ellenzék képviselőivel egyeztetett. E két tábor ugyanis – a nemzetközi közösséghez hasonlóan – a szövetségi állam fenntartásáért száll síkra. Djukanovics hazai politikai ellenfelei kitűnően szót értenek a belgrádi vezetéssel. Így volt ez korábban is, amikor Milosevics volt a szövetségesük.
A podgoricai sajtó nem véletlenül állapítja meg, hogy „mindenki Djukanovics és Vujanovics ellen van”. A szerb vezetők is, a jugoszlávok is, a nemzetközi képviselők is, a montenegrói ellenzék is. Mindenesetre Djukanovicsék megpróbálták tárgyalópartnereiket meggyőzni, hogy a jövőbeni kapcsolatoknak legjobban az felelne meg, ha Szerbia és Crna Gora is független állam lenne. A két köztársaság ebben a státusban könnyebben építhetné kapcsolatait. De ellen tud-e állni Podgorica a belgrádi és a brüsszeli nyomásnak?
Djukanovics a tárgyalások után bejelentette, hogy a szakértők hamarosan folytatják a párbeszédet, s ennek eredményeit egy újabb csúcs összegezi majd. Várhatólag februárban ér véget a dialógus. Mint mondta, tárgyalások miatt nem szakítják meg az előkészületeket a referendumra. Az unió segítségét hangoztató Solana szerint a legjobb megoldás a föderáció fenntartása. Hasonlóképpen vélekedett Djindjics is, aki egy megreformált szövetségi államért szállt síkra.
A legutóbbi tárgyalásokat október 26-án tartották. Akkor teljes volt a kudarc. Csak nemzetközi közbenjárásra lehetett rávenni Djukanovicsékat, hogy folytassák a párbeszédet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.