Svájc fontos partnerünk

Ruff Orsolya
2001. 12. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Svájcban érdeklődve figyelik a Nizza utáni folyamatokat, valamint hogy az Európai Unió miként folytat tárgyalásokat az olyan kis országokkal, mint például Észtország, Lettország vagy Litvánia – jelentette ki Moritz Leuenberger svájci szövetségi elnök, miután megbeszéléseket folytatott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel. Hozzátette, hogy a svájci kormány benyújtotta csatlakozási igényét az EU-hoz, de ha most tartanának népszavazást a csatlakozásról, akkor az eredmény nem lenne feltétlenül egyértelmű és pozitív. Az elnök kifejtette, hogy Svájc üdvözölné Magyarország uniós csatlakozását. Mádl Ferenc elmondta, hogy a svájci tőkeberuházásoknak rendkívül nagy szerepük van Magyarországon, hozzátette azonban azt is, hogy a két ország gazdasági potenciálja további fejlődést tesz lehetővé. A magyar köztársasági elnök közölte, hogy tárgyalásaikon érintették a „Pro Helvetia” kulturális programot is, amelyet Svájc indított el hazánkban. A magyar köztársasági elnök elmondta: azt szeretnék, ha a két ország között még intenzívebb kulturális együttműködés jönne létre – például ha Svájc kulturális intéztetet nyitna Magyarországon –, valamint ha a magyar kultúra is erősebben lenne jelen a helvét országban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.