Az alábbi sorok szerzője dr. Szanyi Tibor, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, a külügyi és európai integrációs munkacsoport alelnöke. Szanyi a megújuló, modern baloldal tagja. Szociáldemokrata. Ők azok, akik elvetik a személyeskedést, és ellenzik a negatív kampányt. Az itt közöltek szó szerinti idézetek. Ezek bárki számára elérhetők, hiszen szerzőnk saját MSZP-s e-mail címéről válaszolgat az Index internetes fórumain barangolóknak, ahol a Szanyihoz hasonló szellemi pufajkások kedvükre dezinformálhatnak és rágalmazhatnak. Szanyi már csak életkoránál fogva sem lehetett valódi pufajkás. De hogy az ehhez szükséges negatív indulat megvan benne, azt aligha tagadhatja. Úgy tűnik, az MSZP ökleként elkönyvelt Keller László méltó társra lelt.
Szanyi, 2001. 12. 03., 23:03 (9522)
„(...) Tudod, az én szememben Te vagy az az ostoba balek, aki csutkáig beszopja az összes szélsőjobbos nyomtatvány valamennyi hazugságát. (...) Ha kíváncsi lennél a valóságra is, akkor észrevehetnéd, hogy Orbánpapa, az egykori vállalati kommunista párttitkár először lenyúlta az állami vagyont és privatizálta a céget, majd nemigen ment a buli, és akkor a Fidesz-székház eladásakor szerzett pénz egy részét az egykori KISZ-titkár fiacskájától megkapta, de ezekután se ment igazán a buli, ám az egész birodalom O. V. országlása idején olyan turbót kapott, hogy hirtelen megnégyszerezte a vagyonát. (...) És nekem ne dumáljon senki, mert ha a kisfia képes volt a pártvagyont átjátszani apucinak, akkor most is ömleszti valamennyiünk pénzét a családjába, amint a jelek is ezt támasztják alá. Ezért mondtam korábban, hogy Orbán egy mocskos csaló és tolvaj. Ezt most is fenntartom.”
Szanyi, 2001. 11. 30. 14:37 (9349)
„Akkor egy kis Szanyi-szótár (amely persze fejlődhet!) Címszó: félfasiszta-félpolgári identitászavaros emberek csoportja. Kifejezett felbukkanásuk az Orbán-kormány alatt volt jellemző 1998–2002 között. Alapvetően az MSZMP volt tagjai, akik már eleve konformizmusból léptek be a kommunista mozgalomba, de bármely kor divatos irányzataihoz szívesen csapódtak. Ideológiai kötődésük nincs, mindig a vélhető kormányzati hangulat megengedő szélső sávjában tartózkodó figurák. Közéleti szereplési görcseiket névtelen üzenetek formájában élik ki, korábban névtelen feljelentések formájában, később az internetet is igénybe véve. Tipikus felismerhetőségük a boltokban való örökös méltatlankodás, túlhangsúlyozott igazságérzet, a postás leanyázása, valamint a mérhetetlen lustaság és élősködés.”
Szanyi, 2001. 11. 28., 21:31 (9284)
„Az van, hogy holnap EU-vitanap lesz a parlamentben, s erre egy kicsit készülgetni fogok, de azért ide-idenézek. S mit látok, Jánosunk egyfolytában Trianonról akar beszélni. Ez is jó téma, már igen sok eredményt ért el Magyarország, főleg amikor nacionalista felhangok keveredtek a kormánypolitikába, ezt hergeli Jánosunk is, no de még a vitanap előtt szeretnék egy mérleget vonni Orbánék Szittyahazafiálkeresztényezerévesjesszusomittakoronaholakorona című folytatásos komédiájáról. Ez kb. úgy foglalható össze, hogy a magyar külpolitika a konfliktusok tömkelegét vásárolta be a szomszédságpolitikában, a határon túli magyarok vonatkozásában négy év alatt egy fikarcnyi eredményt sem ért el, leszámítva negatívban az erősödő magyarelleneséget. Európában csak amolyan udvariassági alapon fogadják, s Orbán fel tudja mutatni azt a trófeát is, hogy szeptember 11. óta ő az egyetlen NATO-miniszterelnök, akit Bush sem nem fogadott személyesen, de még a telefonhívását sem akceptálta. Orbán annyira nyalni akart Csurkának, hogy hosszú napokig szótlan maradt, mígnem Bush úgy döntött, hogy ezután fütyül a magyar kormányfőre. Na, azért ez sem kis teljesítmény, hogy NATO-szövetségesként ide jutottunk, pontosabban ez a sunyi kis bajkeverő ide juttatta az országot.”
Szanyi, 2001. 11. 28., 02:57 (9258)
„(...) Úgy gondolom, hogy Orbán egy szimpla bizánci típusú bajkeverő, aki merő szittyakeresztényi etno-bizniszlájk agyamentségében beveretett egy sorozat kokit a határon túli magyarok koponyájába. Ami a köztisztviselők vs. közalkalmazottak dolgát illeti, abban teljesen egyetértek Veled, s nagyon bánom, hogy a pártom ennyire béna a szolidaritás méltó kifejezésében. Csak egy példa: felemelték a tudományos szféra bérét, de ezenközben eltörölték a nyelvpótlékot. Vagyis: aki tud nyelveket, annak ma kevesebb a bére, aki nem, annak több. Fasza! Ez aztán az igazi kontraszelekció!”
Szanyi, 2001. 11. 28., 02:24 (9257)
„(...) »Ám ha te itt rólam, vagy Orbánról, vagy bárki másról azt állítod, hogy náci, tolvaj, terrorista stb., s mindezt nem tudod megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani, az bizony rágalmazás.« Tévedsz. Az országgyűlési képviselő az ebbéli minőségében tett kijelentéseiért büntetőjogilag nem perelhető. Márpedig amíg képviselő vagy, addig nem vagy büntethető semmilyen mondatodért. Kivéve a polgári peres eljárásokat, de akkor a sértettnek kell indítania a pert, amit két képviselő között a bíróság soha nem szokott érdemben tárgyalni. Vagyis, ha O. V.-nek nem tetszik valami a mondataimból, akkor perelhet, kb. nulla eséllyel. Rólad meg nem mondtam semmi különösebbet, úgyhogy a Te bulid is coki. Egyébként innentől kezdve Te számomra tényleg egy zéró vagy, szvsz még egy kis ideig rontani fogod itt a levegőt, aztán úgy eltűnsz innen, hogy az emléked is csak annyi marad, mint az eddigi helyi értéked. Csá!”
[előzmény : (9256) feneszelid, 2001. 11. 28. 01:47]
Szanyi, 2001. 11. 27., 00:44 (9213)
„(...) Ha megengeditek, most nem reagálnék azokra az észrevételekre, amelyek engem krónikus alkoholistának állítanak be, s azokra sem, amelyek Orbánné elléseit vetik a szememre.”
Szanyi, 2001. 11. 17. 18:13 (8695)
„(...) A Fideszben meg egyenesen kényszerítik az embereket az ilyen vagy olyan szavazásra. Büntetik azt, aki nem szavaz, és büntetik azt is, ha a frakcióval ellentétesen szavaz. Ötvenezer forint darabonként a »mutatvány«! Na most ez viszont abszolút ellentétes a képviselői autonómiával. Amikor azt mondom, hogy Orbán Viktor bűnöző, akkor erre utalok, vagyis konkrétan ő a meghatározható figura, aki egyrészt előnyöket osztogat a jó fiúknak a szavazatokért, fordítva pedig anyagi hátrányt okoz azoknak, akik élnek a képviselői önállósággal. Mindkettő kimeríti a bétékát. Vagyis Orbán tényleges bűnöző. Ami pedig Medgyessyt illeti, ott halál világos az álláspontom. Azt gondolom, hogy ez a neten is forgalmazott szerződés valószínűleg hamisítvány...”
Szanyi, 2001. 11. 17., 13:54 (8684)
„Orbán Viktor kurva sok pénzt kap azért, hogy folyamatosan rávegye a fideszes, emdéefes és miépes képviselőtársait egy sor ügyben az ő és megbízói szája íze szerint szavazzanak. Orbán Viktor több rendben és több jogcímen pénzeket folyósít az érintett képviselőknek a megfelelő szavazataikért. Orbán Viktor tehát bűnöző.”
Szanyi, 2001. 11. 11., 16:29 (8257)
„Ugye, az volt a kérdés, hogy melyikük a legelvetemültebb? Nos, meglehet, hogy tényleg Orbán, ugyanis Hitlerről is meg Sztálinról is mondják, hogy amúgy szorongós emberek voltak. (Az ember kifejezés nem pontos.) Orbán pedig igen magabiztosnak látszik, vagyis skrupulusok nélkül működik. Időarányosan pedig jól áll, mert Hitler és Sztálin eleinte éppúgy foglalkozott a saját elvtársai börtönbe vetésével, mint most Orbán. (Ld. Szabadi vád nélkül volt sitten, illetve jelenleg házi őrizetben.) Szerencsére Orbán kormányfői napjai meg vannak számlálva (ld. visszaszámlálás), habár várjuk ki a végét (…).”
Végzetül néhány adat. Felhasználónév: Szanyi. E-mail cím: [email protected]. No comment! Vannak helyzetek, amikor fölösleges megszólalni. Itt az ideje a hallgatásnak és a szégyenkezésnek. Szanyi Tibornak két útja van: vagy bizonyítja minden állítását, vagy egyszerűen lemond. Tartok tőle, hogy a harmadik – posztkommunista – utat választja majd, azaz marad, és mindannyiunk szégyenére folytatja alantas tevékenységét. A kérdés pedig valószínűleg megválaszolatlan marad: hogyan lehet valaki ilyen stílussal és erkölcsi érzékkel a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagja?
Kíváncsian várjuk Kovács László és az MSZP állásfoglalását.
Már nem kell sokat várni a Xiaomi elektromos autóira Európában
