Széchenyi-terv: egy forint négyet hoz

Ebben az évben a Széchenyi-tervre 11 171 pályázat érkezett, melyből 6 987-et bíráltak el, és 4 866 nyertest hirdettek ki – mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteken az OTP Bank szervezett szakmai fórumon.

MTI
2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2001-ben 62,8 milliárd forint támogatást ítéltek oda a Széchenyi-terv keretében, s ennek révén 298,1 milliárd forint értékű beruházás valósul meg.
A Széchenyi-terv keretében 1 forint támogatás 4 forint tőkét mozgat meg. A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2002-ben az önkormányzatok a Széchenyi-terv keretében a lakásprogram, az energiatakarékossági program, illetve a turisztikai fejlesztési program keretében kiírt pályázatokhoz tudnak kapcsolódni.
A Széchenyi-tervben 2002-ben 49 központi pályázatot ír ki a Gazdasági Minisztérium 110 milliárd forintos keretre. A jövő évi pályázati feltételeket könnyítették, példaként említette a helyettes államtitkár, hogy az önkormányzatoknak nem kell biztosítékot adniuk.
Jövőre a lakásprogram keretében az önkormányzatok az állami bérlakás, a költségelvű bérlakás, a panelprogram, és a nagyvárosi tömbrehabilitációs programhoz kötődő pályázatokon vehetnek részt.
Az energiatakarékossági program keretében az önkormányzatok jelenlévő képviselőinek a közvilágítás, távhőellátás korszerűsítésére, a megújuló energiaforrás bővítésére, az energiatakarékosságra kiírt pályázatokra hívta fel a figyelmet.
Idén 1400 önkormányzat nyújtott be pályázatot 51 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást igényelve. Eddig 25 milliárd forint odaítéléséről született döntés. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a budapesti önkormányzatok által benyújtott pályázatok 45 százaléka turisztikai fejlesztésre, 38 százaléka lakásra, 16,5 százaléka energiatakarékosságra irányult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.