Egyre szervezettebbé válnak az APEH Bűnügyi Igazgatóságának hatáskörébe tartozó elkövetők, a felderítetlen bűncselekmények száma mégis csökken – állapítja meg egy közelmúltban lezajlott konferenciára készült anyagában az igazgatóság.
A tájékoztató szerint az igazgatóság nyomozásának eredményességét mutatja, hogy ez év első tíz hónapjában az ügyek 91,3 százalékában volt sikeres a szervezet. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága által idén vádemelési javaslattal lezárt bűncselekményeknél az első tíz hónapban 19,27 milliárd forint értékben állapították meg a kárértéket. Tavaly ez az összeg egész évben 10,93 milliárd forint volt. A büntetőeljárások során lefoglalással, illetve zár alá vétellel 1,51 milliárd forint értéknyi vagyonhoz juthat az állam a bíróság döntésének függvényében. Tavaly ez az érték összesen 1,55 milliárd forint volt. Az idén az első tíz hónapban a gyanúsítottak majdnem 540 millió forintot fizettek be közvetlenül az államnak. Az igazgatóság idén 2866 esetben indított nyomozást október végéig a tavalyi 2699-cel szemben. Vádemelés az első tíz hónapban 2303 esetben történt, míg a múlt évben ez a szám 1525 volt. A bűnügyi igazgatóság hatáskörébe utalt bűncselekmények közül 54 százalékot tettek ki a csődbűntettek, 36 százalékot pedig az APEH hatáskörébe tartozó adócsalások. A számviteli fegyelem megsértése a bűncselekményeken belül hét százalékot, míg a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése egy százalékot tett ki. Az APEH Bűnügyi Igazgatóságánál összesen 400 fő dolgozik, ebből 253 adónyomozó.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
