Egy év alatt az önkéntes kamarai rendszer legitimitást teremtett magának, és igazolta a vállalkozók általi támogatottságot – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az önkéntes kamarai rendszer egyéves tapasztalatáról.
Parragh László elmondta: egy évvel korábban még kevesen hitték, hogy az önkéntes kamara talpon tud maradni. Az elért sikerek között említette a kamara elnöke, hogy helyére tették a kamara szerepét a politikában, a kormányzatban, illetve a vállalkozói közvéleményben. Hozzátette: napjainkban nincs olyan érdemi gazdaságpolitikai döntés, amiben a kamarának ne lenne markáns véleménye, és ne épülne be a kormányzati döntéshozatali mechanizmusba.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 46 000 tagja állítja elő a GDP kétharmadát. A tagok 90 százaléka befizette az éves résztagdíjat. Parragh László szerint folyamatosan nő a kamara taglétszáma, és ez ellensúlyozza a lemorzsolódást.
Szijjártó Péter bírálta a vámmegállapodást
