Már a kilencvenes évek elején felvetődött, hogy a hazai készenléti és rendvédelmi szervek számára – rendőrség, tűzoltóság, mentők, határőrség, vámszervek, polgári, illetve katasztrófavédelem, árvízvédelem – egységes és modern kommunikációs hálózatot kell kiépíteni, ugyanis az analóg rendszerek már akkor is elavultak voltak és jelenleg is rendkívül sok pénzbe kerül a fenntartásuk. Az elavultságból adódó kellemetlenségek rövid ideig kezelhetők, ám van egy ennél is súlyosabb probléma: a készenléti szervek kommunikációs eszközei jelentékeny szellemi és anyagi ráfordítással bárki számára lehallgathatóvá válnak. Mindez tehát a bűnözők, például az autótolvajok számára rendkívül megkönnyítette a helyzetet, hiszen az illetékes szervekhez nemcsak hogy későn jutnak el az információk, hanem még le is lehet hallgatni a kommunikációjukat. Ugyanígy például a jelentősebb káreseménynél az illetéktelen és sokszor zavaró elemek sokkal előbb jelentek meg a helyszínen, mint a tűzoltók vagy a mentők. Nehézkes még ma is megoldani a készenlétiek egyidejű tevékenységét, riasztását, holott katasztrófahelyzetben a másodpercek is pótolhatatlanok. Az elavult rendszereket a drága fenntartási költségek mellett folyamatosan fejleszteni szükséges, így hosszú távon – 8-10 év működést figyelembe véve – sokkal gazdaságosabb az újat megvenni és azt üzemeltetni. Számítások szerint a készenléti Tetra fenntartása az érintett állami szerveknek 12 milliárd forintjába kerül évente. A hagyományos rendszerek fenntartása a folyamatos javítások és fejlesztések mellett ennél lényegesen több. A közelmúltban több kísérletet tettek arra, hogy országos szinten az analógot korszerű digitális rendszerekkel váltsák fel, ám döntés nem született, a próbálkozások kudarcot vallottak, főként az érdekellentétek és az egyszeri magas költségek miatt. A modern kommunikációs rendszereket évekkel ezelőtt is több tízmilliárdos tételként hozták szóba.
Riasztás egy időben
A kormány nyáron döntött arról, hogy a Tetra rendszeren – Terrestrial Trunked Radio: földi telepítésű helyközi rádió – alapuló rádiókommunikációs hálózatot építtet ki országosan. Ez egyébként az egyetlen digitális szabvány, amelyet a készenléti szolgálatok esetében az ETSI (Európai Telekommunikációs Szabványügyi Intézet) is elfogad. A készenléti Tetra alapjául a NATO által felszabadított, korábban katonai célokra használt 380-400 megahertzes frekvenciatartomány szolgál, a civil Tetra esetében pedig a 410-430 megahertzes sávot használják a szolgáltatók. Van egy harmadik, 800 megahertzes frekvenciatartomány, amit Kínában alkalmaznak, azt a készenlétiek és a civilek is igénybe vehetik. A Tetra gyors adatátvitelt biztosít, és a felhasználók – jelen esetben a készenlétiek – egyszerre is igénybe vehetik, és tudják őket egy időben mozgósítani. Mindegyik felhasználó persze saját virtuális hálózattal rendelkezik, az átjárhatóságot azonban akár egy gombnyomással is biztosítani lehet, már ami a műszaki lehetőségeket illeti. Mivel műszakilag ennyire egyértelmű az integráció, nehéz lesz a készenléti szervek már meglévő struktúrájában ezt az átjárhatóságot hirtelen elfogadtatni, erre mind a szolgáltatónak, az illetékes minisztériumoknak, illetve a majdani szállítóknak külön készülnie kell. Nemzetközi példák bizonyítják, hogy a jogosultság eléréséhez, illetve biztosításához sajátságos hierarchikus rendszert kell felépíteni, ugyanis egyik készenléti szerv sem veszi jó néven – kivéve éles helyzetekben –, ha a másik számára könnyen nyilvánvalóvá válik a kommunikációja. Létre kell majd hozni egy belső elosztórendszert, egy olyan diszpécserközpontot, amely a különböző készenlétiek közötti kapcsolattartásért lesz felelős.
A Tetra rugalmasságára jellemző, hogy nagyon rövid – háromszázezred másodperc – a kapcsolási idő, és szükség esetén akár más mobil-, akár vonalas hívás is kezdeményezhető. Rendkívül nagy az adatátviteli sebesség, legalább 28,8 kilobyte/másodperc, és kitűnő a hangminőség. A készenléti szolgáltatóknak a beszéd mellett lehetőségük lesz a legkülönbözőbb adatszolgáltatásra, a rendőrök például rendszámokat kérdezhetnek le, a rendszer a másodperc tört része alatt kiszűri a lopott gépjárművet, a tűzoltók vagy a polgári védelem térképet kaphat egy-egy katasztrófa sújtotta terület helyszínéről, a határőrök lehívhatják a körözött személyek fényképeit. A felsoroltak mellett a Tetra legnagyobb előnye, hogy kívülállók számára átjárhatatlan, azaz szupertitkos. A jelenleg használatos analóg hálózatokat jelentős technikai beruházás nélkül fel lehet törni, így tulajdonképpen bárki számára nyilvánvalóvá válik, miről beszélgetnek a rendőrök, a mentők vagy a tűzoltók.
Szupertitkos hálózatok
Egy GSM-hálózat lehallgatásához szakemberek szerint több száz millió forintot kell költeni, abban az esetben, ha valaki civil Tetrát akar „elérni”, ennek az összegnek a dupláját vagy a tripláját kell elköltenie. A készenléti Tetrák gyakorlatilag lehallgathatatlanok, erről három titkosítási szint gondoskodik. Az első szinten működik egy bonyolult azonosítórendszer, ami annyit jelent, hogy egy-egy készülék kezelője akkor jelentkezhet fel a hálózatra, ha a munkaeszköze is képes azt a bonyolult számsort vagy matematikai műveletet megcsinálni, amit a rendszer is ugyanolyan algoritmus szerint állít elő. A második szinten is megvan ugyanez az azonosító mechanizmus, ám itt már rendelkezésre áll az úgynevezett statikus titkosító kulcs is, amit minden készüléken elhelyeznek. Ennek egyetlen hátránya, ha például egy készüléket ellopnak, a többit is be kell gyűjteni, és a kulcsot módosítani. A harmadik titkosítási szinten úgynevezett dinamikus kulcsot helyeznek el a készülékekben, ami szinte minden használat után változik, tehát az azt követő beszélgetés során már egy másik művelet teszi lehetővé a kommunikációt. Így tehát az illetéktelenek egy-egy megkaparintott készülékkel nem jutnak be a rendszerbe. A két szállító, a Motorola és a Nokia a legnagyobb biztonsági szintet garantálja.
Magyarországon 1998 óta folyamatosan kísérleteznek a Tetrával, eddig sikeresen tesztelték a mentők, a rendőrök vagy a katasztrófaelhárítók. Rendkívül hasznos társnak bizonyult a nagy tiszai árvizeknél is, amikor több szerv egyidejű kommunikációját biztosította. Elsőként a világon Magyarországon mutatták be, hogy két szállító készüléke jól megfér egy rendszeren belül, a Nokia telefonja működött a Motorola bázisán, és ezt fordítva is elérték. Mindez a nyílt szabványnak köszönhető, így több cég egyenlő eséllyel kapcsolódhat a projektekhez. Valószínű, hogy az üzemeltető a rendszer kiépítését és egy meghatározott számú készülék biztosítását Magyarországon is egy cégre bízza, ám a legtöbb mobilkészüléket külön szállítóktól szerzi be.
A kormány júliusban – mint ismert – a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Posta Rt.-t bízta meg a rendszer kiépítésével és az üzemeltetéssel. Konkrét összeget a kormányhatározat nem tartalmaz, a Tetra projekt költségvetésének azonban 51,3 milliárd forinton belül kell maradnia. Ez az összeg tartalmazza a teljes hálózat kiépítését, beleértve az 55-60 ezer végfelhasználói készüléket, illetve egy meghatározott ideig – évi 12 milliárd forintos költséggel kalkulálva – az üzemeltetési költségeket is. A fenntartási költségeket továbbra is az illetékes minisztériumoknak kell vállalniuk. Döntés született arról is, hogy költségvetési forrásokból nem lehet a projektet finanszírozni, a postának üzleti alapon hitelből kell megvalósítania a beruházást. Az időközben megalakult MP Tetra Rt. – amelyet a posta a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-vel közösen 60–40 százalékos tulajdonosi arányban egymilliárd forintért hozott létre – kétfordulós pályázatot írt ki a rendszer megépítésére, amelyre négy világcéget hívott meg. A pályázat első fordulójában a négy cég közül az amerikai Motorola, a finn Nokia, az olasz–angol Marconi adott be pályázatot, az angol Simoco arra hivatkozva, hogy nem volt elég ideje felkészülni, lemondott az előminősítésről. Az első fordulóba elküldött pályázati anyagok cégenként átlagosan nyolcszáz oldalt tettek ki. Az MP Tetra a cégek pénzügyi helyzetét, technológiai hátterét és eddig elvégzett beruházásait hasonlította össze, végül a Motorolát és a Nokiát találta a legmegfelelőbbnek, így ketten jutottak a második fordulóba. A részletes terveket tartalmazó újabb pályázati anyagokat – november 30-i határidővel – már mindkét cég elküldte az MP Tetrának. A második fordulóban további referenciákat, műszaki és pénzügyi adatokat kérnek, és megkezdődnek a tárgyalások is. A döntésben óriási szerepe lesz annak, hogy a cégek a magyar viszonyoknak megfelelően hogyan tudják kiépíteni a rendszert. Az MP Tetra 2002. január 10-ig választja ki a nyertes céget, akivel negyven munkanapon belül szerződést kötnek.
Szállítók versenye
A Motorola és a Nokia eddigi munkáit figyelembe véve biztosra vehető, hogy jövő év végére kiépül az országos hálózat. A magyar Tetra alapja várhatóan 250-300 bázisállomásra és négy központra épülő rendszer lesz. A posta még a pályázatok kiírása előtt úgy nyilatkozott, hogy a Tetra kiépítésekor alapvetően a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium, valamint az Antenna Hungária már meglévő hálózatára is alapoznak. A posta ezt megelőzően a Matávval is aláírt egy keretmegállapodást, amely arról szól, hogy a szolgáltatáskor igénybe veszi a távközlési cég alaphálózatát is. A rendelkezésre álló építmények kihasználásával lényegesen olcsóbb lesz a projekt, a majdani szállítónak 25-30 milliárd forintért kell kiépítenie a teljes rendszert. A beruházás az MP Tetra tervei szerint nyolc év alatt térül meg.
Az első Tetra-hívást az amerikai Motorola bonyolította le 1994-ben. A cég több mint hatvan évvel ezelőtt kezdett el telepíteni mobil kommunikációs rendszereket – elsőként a chicagói rendőrség számára –, és a világon eddig több mint ötszáz digitális rendszert értékesített. Ezek közül 230-at használnak kormányzati és készenléti szervek. Galambos József, a Motorola magyarországi igazgatója lapunknak elmondta: annak köszönhetően, hogy hoszszú ideje gyűjti a tapasztalatokat a kormányzati és készenléti rendszerekről a cég, tisztában vannak az igényekkel, és jelenleg a Tetra-piacon vezető részesedéssel rendelkeznek. A világon mindeddig 84 Tetra-szerződést kötöttek, a Motorola 41-et nyert meg: hat esetben több mint kétszáz bázisállomást helyeztek üzembe. Elmondta: az MP Tetrának kínált megoldások megfelelnek a nemzetbiztonsági igényeknek, a rendszer kiemelkedő biztonságot garantál. Amennyiben a cég kapja a megbízást, számolnak a hazai kis- és középvállalkozások tevékenységével is, ezzel egyidejűleg létrehoznak egy 250-300 fős szoftverközpontot, ahol a programozók a fejlesztésekkel lesznek megbízva.
A Motorola kiemelkedő szerepet játszik a Tetra fejlesztésében, a vállalat kísérleti rendszert működtet a német fővárosban, a berlini rendőrség jelenleg is használja a Motorola által kiépített hálózatot. A Tetra segítségével a német rendőrök gyorsan és egyszerűen továbbíthatnak térképeket, vázlatokat, ujjlenyomatokat vagy körözési fényképeket a rendőrautókban elhelyezett mobil terminálokra. Az új kommunikációs technológia már számos esetben bizonyította hasznosságát, így például az idei német futballbajnokság döntőjekor. Idén júliusban a Motorola kísérleti rendszert helyezett üzembe a németországi Aachenben, így két éven keresztül több ezer rendőr, tűzoltó, vám- és pénzügyőr, titkosszolgálati munkatárs és életmentő használja a gyakorlatban a Tetrát. A helyszín érdekessége, hogy három ország – Németország, Belgium és Hollandia – határán elhelyezkedő övezetben az európai szervek együttműködése is tesztelhető.
Nagyon komoly szakmai bázissal és kitűnő referenciákkal bír a másik pályázó cég is, a finn Nokia, hiszen számos országban épített ki eddig készenléti és civil Tetrát. A készenléti rendszerekre eddig mintegy egymilliárd euró értékben kapott megbízást – tudtuk meg Fáy Andrástól, a Nokia Hungary Kft. értékesítési igazgatójától. A Nokia eddig Finnországban helyezte üzembe a legnagyobb hálózatot, ott 12 központot és 1060 bázisállomást telepítettek. Ugyancsak a Nokia által épített Tetra működik a kontinensen Belgiumban, az ausztriai Burgenlandban, Spanyolországban, Norvégiában és Írországban. A spanyolországi Katalóniában megvalósított rendszer hasonlít métereiben ahhoz, amit az MP Tetra kíván a jövőben működtetni. Ezeken kívül Nokia-Tetra üzemel Izlandon, a Kanári-szigeteken és Hongkongban. A távol-keleti országban egyébként a rendőrség és a tűzoltóság külön külön építtette a Tetrát a finn céggel. Fáy András elmondta: az MP Tetrának teljesen kulcsrakész pályázati anyagot adtak át, a cég a telephelykereséstől kezdve az üzembe helyezésig és a szervizelésig mindent biztosít a projekt során. A szakembergárda felkészült, hiszen a Nokia kapott ezt megelőzően megbízást itthon a Pannon GSM és a Vodafone hálózatának kiépítésére is.
Szijjártó Péter bírálta a vámmegállapodást
