Tisztázatlan címlista

Még mindig tisztázatlan, honnan tett szert az MSZP a Medgyessy-levelek postázásához használt adatbázisra, miközben többen állítják, nem szerepelnek az állítólag felhasznált címlistán. A tiltakozási hullámot kiváltó kampánylevelek becsült összköltsége meghaladja a százmillió forintot.

Pásztor Zoltán
2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levelek kapcsán Gál J. Zoltán a miniszterelnök-jelölt helyettes kampányfőnöke kérdésünkre elmondta: a 2,8 millió levél kiküldéséhez a 2000. évi telefonkönyv adatbázisát használták fel. Ezt a címeket jogszerűen birtokló adatgazdától vásárolták, és a saját adatbázisukat is felhasználták. Gál J. Zoltán azonban továbbra sem nevezte meg, mely cég volt az adatgazda. Mint arról korábban már beszámoltunk, mind a Magyar Posta Rt., mind pedig a Matáv Rt. illetékesei határozottan cáfolták, hogy az MSZP rajtuk keresztül jutott volna az adatbázishoz. Több telefonáló adatai nem szerepeltek sem a 2000. évi, sem a korábbi években kiadott telefonkönyvekben. Egy panaszos elmondta: annak ellenére kapott a Medgyessy-levelekből, hogy telefonszáma tavaly óta titkos. 1951-től ’56-ig a Magyar Dolgozók Pártjának tagja volt, ám sem az MSZMP-vel, sem az MSZP-vel soha nem volt kapcsolata.
Gál J. Zoltán arra a kérdésre, hogyan kerülhetett az óvatos kalkulációk szerint is ötvenmillió forintos nyomdaköltségű csomag a szocialistáknak alig egy-kétmillió forintba, lapunknak továbbra is fenntartotta azt a korábbi állítását, mely szerint a levelet, kérdőívet és egy bérmentesített borítékot tartalmazó kampánycsomagot darabonként egy forintból bérmentesítették, állították elő, terjesztették és vették meg a címjegyzéket. Egy postahivatalban ellenben úgy tájékozattak: egyenként harmincegy forintba kerül a levelek bérmentesítése. Ez pedig 2,8 millió levélnél – a nyomdaköltségen felül – több mint nyolcvanmillió forintot jelent. A hatályos törvények alapján az MSZP mintegy négyszázmillió forintot fordíthat kampányköltségekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.