Döntött a kormány a családi gazdaságok nyilvántartásba vételéről, működtetéséről és kiemelt támogatásáról – jelentette be tegnap Borókai Gábor kormányszóvivő, a kabinet tegnapi ülése után.
Családi gazdaságnak minősül az a gazdaság, amely birtokmérete maximum 300 hektár, a családtagok által rendelkezésre bocsátott vagyontárgyakkal gazdálkodik, a tevékenységet élethivatásszerűen végzi, a gazdálkodó pedig szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy legalább három éve mezőgazdasági tevékenységet folytat. Utóbbi esetben az érintettek felkészülésére 2005-ig biztosít átmenetet a kormányrendelet – foglalta össze röviden a családi gazdaságok ismérveit Borókai.
A kormányszóvivő elmondta: a családi gazdaságok az egyéb mezőgazdasági termelők által elérhető kedvezményeken túl más támogatásokban is részesülhetnek, melyekre tízmilliárd forintot különített el a kormány.
További kitétel – folytatta Borókai –, hogy a családi gazdaságok bevételeinek legalább fele a mezőgazdaságból származzon, és lehetőség szerint egyéb kiegészítő tevékenységei is kapcsolódjanak a mezőgazdasághoz, úgy mint falusi turizmus vagy saját termékek feldolgozása. A családi gazdálkodónak a regisztrációt követően vállalnia kell, hogy minimum öt évig üzemelteti gazdaságát, és legfeljebb három alkalmazottat foglalkoztat.
Az új, most már megfogható mezőgazdasági kategóriába tartozóknak nyújtható támogatásokat Vonza András agrárminiszter ismertette. A miniszter kiemelte a termőföld- és telephelyvásárláshoz, -létesítéshez, illetve a tartós forgóeszköz beszerzéséhez kapcsolódó kamattámogatásokat, melyekről a következő kormányülésen dönt a kabinet.
Ezenkívül a fejlesztési támogatások után még további tízszázalékos plusztámogatás illeti a családi gazdaságokat – mondta Vonza András, példaként említve a géptámogatásokat, melyek ebben az évben egységesen 25 százalékosak. Így a családi gazdaságok számára a plusz tíz százalékkal együtt a támogatás 35 százalékra emelkedett. A földalapú növénytermesztési támogatásokról szólva a miniszter elmondta: a támogatásokat a félhektáros területekre is kiterjesztették, így a 0,5–10 hektáros termelők hektáronként még nyolc-, az agrártámogatásokkal együtt összesen 20 ezer forintot kapnak. A 10–300 hektáros gazdaságok hasonló szempontok alapján 16 ezer forintnyi dotációban részesülnek.
Vonza András lapunknak elmondta: a jelentkezés és a regisztráció után, amennyiben a gazdaságok megfelelnek a kitételeknek, az FM-hivatalok visszaküldik a jelentkezőknek a regisztrációs lapot, amelyet a plusztámogatások elnyerésére csatolnia kell a kérelmekhez.
Az igazi paksi csoda: Bognár Györgyéknek akadémiájuk sincs, mégis 12 fiatal van a keretben
