Ismert: az Európa Tanács novemberben elfogadta a csángó kultúra megőrzésének, a magyar anyanyelv gyakorlásának elősegítését szorgalmazó ajánlást, ezzel egy időben Klézsén a hivatalnokok megfenyegették a magyar nyelven tanuló, tanító magyarokat, a nyelvtanítást folyamatosan igyekeznek akadályozni.
Moys Csaba, a Váci Nemzeti Kör elnöke a demonstráció főszervezője elmondta: megmozdulásukkal a magyar közvélemény figyelmét szeretnék felhívni arra, mi folyik Romániában. A tüntetéshez később csatlakozott a Honfoglalás 2000 Egyesület is. Kövesdy Pál, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke kijelentette: ideje felhívni a világ figyelmét arra, hogy Románia folyamatosan cáfolja európaiságát. A tüntetés után a petíciót átadták a román nagykövetnek.
*
Az Erdélyi Szövetség birtokában olyan, a romániai rendszerváltás előtti dokumentumok vannak, amelyek arról tanúskodnak, hogy az akkori román közigazgatás is több mint 200 ezer csángó magyart tartott nyilvántartásban. A dokumentum készítői csak tolmács segítségével tudtak velük értekezni. – állítja Székelyhidi Ágoston elnök. Az MTI-nek korábban elmondta, hogy a romániai rendszerváltoztatással egy időben szervezkedni kezdtek a csángó magyarok is.
Az Egyesült Államok újabb csapást mért a Nemzetközi Büntetőbíróságra
