Lapunk úgy tudja, a Lohmann alacsonyabb vételi árat szeretett volna kicsikarni, amiért a Tetrához tartozó telepek egy részéről is hajlandó lett volna lemondani.
A két héttel ezelőtt felfüggesztett közgyűlés egyébként szintén a Lohmann miatt maradt el, akkor a Bábolna többségi tulajdonosa, az ÁPV Rt. képviselője a döntést adminisztratív okokkal indokolta, mert – mint mondta –: a potenciális vásárló késlekedése miatt nem kapta meg az ÁPV Rt. igazgatósága időben a szerződéseket, ezért azokat az igazgatóság nem tudta érdemben tárgyalni.
Tegnap az ÁPV Rt.-től felhatalmazást kapott a Bábolna Rt. igazgatósága a Tetra üzletrész értékesítésére vonatkozó új pályázat kiírására. Az új pályázat elbírálásánál figyelembe vesznek bizonyos szempontokat, ugyanolyan ajánlattétel esetén előnyben részesül a hazai pályázó, illetve a kft. menedzsmentjéből és dolgozóiból álló konzorcium. Kitétel még a dolgozók további foglalkoztatása és a genetikai állomány Magyarországon tartása. A kedvezmények mellett a közgyűlés határozott arról is, hogy a Tetrát könyv szerinti értéke, azaz 850 millió forint alatt nem lehet értékesíteni.
A közgyűlés másik napirendjét, amely a szentgotthárdi és az uraiújfalui gazdaságok értékesítéséről szólt, az ÁPV Rt. levette a napirendről. A döntést nem indokolta a vagyonkezelő képviselője. A dolog azért érthetetlen, mert eddig az ÁPV Rt. támogatta a gazdaságok privatizációját.
Rétvári Bence: A mindennapok problémainak megoldásán dolgozunk!
