Buenos Airesben Adolfo Rodríguez Saá ideiglenes argentin államfő bejelentette: a nemzeti valuta, a peso mellett új pénzt hoznak forgalomba argentino néven abból a célból, hogy életet leheljenek az 1998 közepe óta válságban lévő gazdaságba. Argentína időt nyer azzal, hogy a gazdasági válságból való kilábalás céljából a peso mellett új valutát vezet be, de elkerülhetetlen a peso leértékelése, amely a jelenlegi nemzeti valuta végét is jelenti majd, valószínűleg 2002-ben – vélték ugyanakkor a Reuters által szerdán idézett elemzők.
A megfigyelők egyelőre azonban csak találgatják, hogy a pesót valószínűleg jövőre véglegesen felváltó argentino mennyiben tudja kihúzni az ország gazdaságát a jelenlegi súlyos válságból. A vasárnap beiktatott ideiglenes új államfő azt is bejelentette, hogy Argentína sem kamatot, sem tőkét nem törleszt 132 milliárd dollárnyi szuverén adóssága után. Elemzők szerint a moratórium a jövő évi elnökválasztásokig tart majd.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
