Több szempontból a mai napig tisztázatlan a földi élethez szükséges molekulák kialakulásának folyamata, így az is kérdés, hogy a cukrok miként jelentek meg bolygónkon. A NASA kutatóinak legújabb bejelentése szerint sikeresen azonosítottak különféle szerves anyagokat, köztük cukrokat két, több milliárd évvel ezelőtt a Földbe csapódó meteoriton. Az 1969-ben Ausztráliában megtalált Murchison és az 1950-ben Kentuckyban felfedezett Murray szénben gazdag, úgynevezett szenes kondritok. Mindkettő egy-egy nagyobb aszteroida leszakadt darabja, amely aszteroidáknak valamikor a Mars és a Jupiter között lehetett a keringési pályája. A Nature című tudományos lap beszámolt arról: a NASA kutatói mindkét meteoritban több úgynevezett poliolra (cukoralkoholra) találtak, amelyek a cukrokhoz igen közel álló vegyületek.
A tudósok régóta tudják, hogy a meteoritok számos szénalapú öszszetevőt tartalmaznak (mint amilyenek az aminosavak), amelyek a primitív élet alapkövei. A Murchison analízise során kilencven különböző típusú aminosavat találtak. Az élet kialakulásához nélkülözhetetlen cukrok jelenlétét eddig már több meteoriton is kimutatták, ám ezekről utóbb kiderült, hogy a cukor már a Földön került az égi kőzetekre. A földi szennyeződés a mostani esetben azonban nem valószínű, mert a kutatók olyan molekulákat azonosítottak, amelyek nem találhatók meg földi szervezetekben. A felfedezés ezért újabb adalék az úgynevezett pánspermia-elmélet híveinek, akik szerint az élet kialakulásához szükséges molekulák a világűrből érkeztek bolygónkra.
Budapesten rendezik az ukrán-orosz csúcstalálkozót? Szijjártó Péter válaszol – kövesse velünk élőben
