Valódi számítógép az autóban

A fedélzeti számítógép eddig jobbára az átlagfogyasztást, a külső hőmérsékletet, a hatótávot és hasonló, az autó vezetéséhez kapcsolódó adatokat kezelő, számítástechnikai szemmel igen kezdetleges szerkezet volt. A Citroën AutoPC elnevezésű rendszere azonban valóban azt nyújtja, amit a neve is sejtet: egy gépkocsiba épített PC-t, amely számos, az irodából vagy otthonról megszokott számítógépes funkciót képes ellátni, kibővítve a speciális felhasználói környezet igényelte lehetőségekkel.

Svékus Gergely
2001. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

J ó néhány éve foglalkoztatja már a francia autógyártót a számítástechnika és a gépkocsi integrálásának gondolata. Első kísérleti modelljeit tavaly februárban követte a Xsara Windows CE, amelyet korlátozott darabszámban meg is lehetett vásárolni. Az ebben található rendszer továbbfejlesztett változata az AutoPC, amely Nyugat-Európában extraként rendelhető a C5 limuzinhoz.
Az AutoPC a Citroën és a Microsoft több mint ötéves közös fejlesztőmunkájának eredménye. A Windows CE alatt futó rendszert kétsávos GSM mobiltelefon, színes képernyős navigációs rendszer és egy fejlett hangfelismerő és -vezérlő rendszer egészíti ki. Ez utóbbi teszi igazán közúti használatra alkalmassá a technológiát, hiszen így a sofőr beszédhanggal vezérelheti a PC-t, és azon keresztül az autó minden kényelmi elektronikai berendezését is.
A Windows CE operációs rendszer alá van rendelve ugyanis a 6 CD-s, a közlekedési információkat is venni képes (TMC) audioberendezés, a saját CD-ROM meghajtóval rendelkező navigációs rendszer, a beszéd- és adatforgalomra egyaránt alkalmas beépített mobiltelefon, az autó saját telefonkönyve, sőt egy diktafon-jegyzetfüzet is – ez utóbbi három- órányi feljegyzést képes eltárolni. A készülék ezenkívül SMS és e-mail küldésére, illetve fogadására is képes, de a beépített IrDA kapunak köszönhetően adatátvitelre is használható, vészhelyzetben pedig automatikus segélyhívást küld.
A fejlesztők úgy alkották meg az AutoPC-t, hogy azt a technológia fejlődésével párhuzamosan, folyamatosan bővíteni lehessen. Így a GPRS-, illetve később az UMTS-szolgáltatások elterjedésével ezeket is kezelni tudja majd a rendszer. Ám valószínűtlen, hogy a fejlesztések sorában helyet kapna a hangvezérlésű pasziánsz...

Az AutoPC specifikációi:
– 8-színű aktív mátrix
TFT monitor (256 x 64)
– 166 MHz Pentium, 32 Mb RAM
– Windows CE 2.12 operációs rendszer
– Compact Flash kártya port
– Navtech navigációs rendszer
– GPS vevő nyolc műholddal, 10 méteres helymeghatározási pontossággal

Az AutoPC nem az egyetlen IT-ínyencség a Citroën C5 fedélzetén. Az autó harmadik generációs hidraulikus felfüggesztését, a Hydractive3 rendszert nagy teljesítményű processzorok egész hada vezérli. A megoldás a vezetési stílus, az útviszonyok, illetve a sebesség függvényében automatikusan optimalizálja a felfüggesztés beállítását. A beépített hidroelektronikus interfész (BHI) az autó multiplex elektromos hálózatán keresztül kommunikál a szenzorokkal és a szabályzóegységekkel. A két alapbeállítás – sportos és kényelmes –, valamint ezek testhez szabott átmenetei között a másodperc tört része alatt képes váltani, nagy sebességnél „leülteti” az autót, döcögős utat érzékelve viszont 13 mm-rel megemeli a karosszériát. Ezt természetesen az utasok kényeztetése – és biztonsága – érdekében teszi, de az AutoPC-nek is jót tesz, ha nem rázkódik a jármű.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.