Van remény

Józan szemmel nézve alig van visszataszítóbb dolog a világon, mint amikor az emberi leleményt, a technika csodáit mihaszna, ostoba, sőt mind többször eltökélten kártékony célokra használják. Régóta közhely, mégis változatlan érvényű igazság, hogy a szellemi teljesítményeknek, tudományos ismereteknek csakis az élet minőségének javítását, természetes és mesterséges környezetünk megóvását, minél jobbá tételét kéne szolgálnia. Ez volna a fejét fennen hordó emberhez méltó program, az egyetlenként ismert világunkban.
Tudjuk, az ősbűn abban gyökeredzik, midőn a csupasz majom elkezdte tökéletesíteni a másik csupasz majom kinyiffantására alkalmas eszközeit, innen jutottunk el a repülőről ledobálható romboló- és gyújtóbombákig, a harci gázokig és biológiai fegyverekig, nukleáris robbanófejekig és taposóaknákig. A legkorszerűbb laboratóriumok foglalkoznak dzsungellombtalanító mérgek és lépfenebacilusok előállításával, és az ember csak csóválja a fejét az újabb rakétaelhárító-rakéta-elhárító-rakéta-elhárító-rakéta-elhárító rakéták hadba állításáról szóló hírek hallatán. Legutóbb az emlékezetes dátumváltás kapcsán lehettünk tanúi az emberi hülyeség határtalan tobzódásának, dollárszázmilliárdokat herdáltak el oktalanságokra, földönkívüli támadások elleni privát óvóhelyekre, többévi élelem- és víztartalékokkal – miközben ugyanott, pár hónappal később néhány vakmerő földi halandó, hétköznapi repülőjeggyel és műanyag papírvágókés segítségével, percek alatt romba bírta dönteni a világ bizniszszékházait és a katonai tervezés központját.
Szóval, szomorú dolog nap mint nap találkozni a globális butaság vívmányaival, miközben oly sok a megoldandó feladat életünk jobbá tételére. A minap mégis felcsillant egy reménysugár, áthatolva a sötétség egén. Egy feltaláló egy csapásra megszabadította az emberiséget egy mindeddig reménytelenül elháríthatatlan veszedelemtől. Az általánosan ismert, hagyományos villanyvasalók egyensúlyát olyanképpen alakította át, mondhatni forradalmi módon, hogy miután a háziasszony elengedi a fogantyút, a tüzes vasalólap magától felemelkedik a vasalt ruháról, és a készülék a hátsó, hőszigetelt felére ül le. Nincs többé ottfelejtett vasalótól kiégetett ruha, lángok martalékává lett lakás.
Van viszont reménység, hogy az ember azért még hasznos dolgokra is tudja fordítani az eszét.