PRÁGA. Felkavarta a politika állóvizét a cseh kormány minapi döntése huszonnégy Gripen vadászgép vásárlásáról. Václav Klaus, a képviselőház és az ODS elnöke szerint a kormány azzal, hogy a vadászgépek vásárlásának végleges jóváhagyását a parlamentre bízza, alibit keres, a felelősség alól akar kibújni. Václav Havel államfő ugyanakkor üdvözli, hogy a kérdés a törvényhozás elé kerül. A kormányfő érve, hogy a Gripenek vásárlása szükséges az ország szuverenitásának megőrzéséhez, és az üzlettel összefüggő offszetprogramok egyebek közt a nagy munkanélküliséggel küszködő ostravai iparvidék fellendítését segítenék elő. A Hospodárske Noviny a döntés kapcsán Visegrádi szégyen című írásában a négyek közti koordináció hiányára mutat rá. Lubos Palata, a lap szemleírója szerint a körülmény, hogy a cseh kormány évekig tartó tétovázás után, néhány héttel Magyarország után döntött a Gripenek megvételéről, az a visegrádi együttműködés tehetetlenségének elrettentő példája, hiszen a cseh és a magyar kormányfő az idén többször is találkozott egymással. Palata úgy véli, a visegrádiak vadászgépekkel kapcsolatos együttműködésének leginkább Stockholm és London örül. Ugyanakkor elég a térképre tekinteni, hogy lássuk, a kommunista uralmat megszenvedett közép-európaiak közti együttműködés létkérdés, ám ehhez a szavak helyett tettekre lenne szükség.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
