Késlelteti a Nemzeti Színház környezetének parkosítási munkálatait a IX. kerület polgármestere – állítják a helyi fideszes képviselők. Tirts Tamás, a városrész országgyűlési képviselője ismertette: a rendezési munkálatokra vonatkozó tervet a kerület képviselő-testülete már október 16-án elfogadta, Gegesy Ferenc polgármester azonban az aláírt engedélyt a dokumentum második részében gyakorlatilag visszavonta azzal, hogy további feltételeket támasztott a munkálatok elvégzéséhez. Tirts Tamás ezt különösen felháborítónak tartja, hiszen az épület már elkészült, a hátralévő kisebb munkálatok elvégzése után januártól már a színészek próbálnak a színházban. A politikus közölte: a képviselő-testület mai ülésén kérdést intéz a polgármesterhez, hogy megtudja a késleltetés okát. Tirts reményét fejezte ki, hogy a karácsony közeledtével a politikusok is hajlanak a békére. Tudatta, hogy amennyiben a mai testületi ülésen nem tudják rendezni az ügyet, a közigazgatási hivatalhoz fordul, hogy mihamarabb befejeződhessen a Nemzeti Színház környezetének parkosítása.
Bácskay János, a helyi Fidesz-frakció vezetője úgy véli: elfogadhatatlan a testület döntésének végre nem hajtása a polgármestertől, akinek a kerület egészét kellene képviselnie. Szűcs Balázs, a várostervezési bizottság tagja közölte, hogy a tulajdonosi hozzájárulás feltételeként megjelölt szakbizottsági támogatások megszülettek. Ezért kifogásolják, hogy a polgármester csak azzal a feltétellel adott engedélyt a kertészeti munkákra, hogy a kivitelezőknek külön engedélyt kell kérniük, ha egy méternél mélyebbre hatolnak a földbe. A szerinte grandiózus kertészeti munkák azonban természetszerűleg a megjelöltnél mélyebb földmozgatást igényelnek.
– Az általam aláírt tulajdonosi hozzájárulás nem tartalmaz semmiféle további feltételt – közölte lapunkkal Gegesy Ferenc polgármester, hozzátéve: nincs akadály a parkosítás előtt. A kerület várostervezési bizottsága ugyanis már megtárgyalta és jóváhagyta az egységes környezetrendezési tervet, a Nemzeti Színház Rt. pedig tegnap aláírta a közterületek használatáról szóló szerződést.
A testület az október közepi ülésén ugyanis ez utóbbi két feltétel teljesítését kérte még a beruházótól. A polgármester elmondta: a tulajdonosi hozzájárulást december 7-én írta alá, a bizottság pedig december 12-én – az érkezés napján – megtárgyalta a részletes tervet. – A kerület szerepe itt véget ért, ugyanis az eljáró hatóság a II. kerület, nem pedig a Ferencváros – jelentette ki a polgármester. A végleges engedélyt tehát a II. kerületnek kell kiadnia, s ennek az aláírt dokumentumok birtokában már nincs akadálya.
Schwajda György kormánybiztos, a Nemzeti Színház igazgatója december 14-én vehette át az Arcadom Építőipari Rt.-től azt a levelet, amelyben a kivitelező cég jelentette az épület elkészültét.
Turkovics Mónika, a társaság kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, hogy a levél szerint december 31-ig a színház „rendeltetésszerű használatra alkalmas lesz”, és a művészek már januárban megkezdhetik Az ember tragédiájának próbáit.
Az új Nemzeti Színház kivitelezését a jogerős építési engedély birtokában az Arcadom Építőipari Rt. 2000. szeptember 14-én kezdte meg. Az épület szerkezete alapozással, földmunkával együtt harminc hét alatt készült el. A kommunikációs igazgató hozzátette: a kivitelezés idején hat magyar építőipari céggel működtek együtt, közösen határozták meg a munkák ütemezését, valamint együtt választották ki a szállítókat és az alvállalkozókat is. A műszaki átadás-átvétel már idén ősszel megkezdődött. Októberben elkészült a teátrum különleges technikájú színpada, novemberben a szakemberek befejezték az elektromos és a gépészeti munkákat, és a szigetelési munkálatok is a végső stádiumba értek. A következő másfél hétben már csak a díszítőmunkálatok vannak hátra. Az alapépületre vonatkozó 6,7 milliárd forintos végszámlát a cég januárban küldi el az építtetőnek.
Elverte a vihar és a jégeső a kajak-kenu világbajnokságot, a magyarok időben ébredtek
