Volvo: öthengeres dízel vagy négykerékhajtás

Termékeny időszakot tudhat maga mögött a Volvo fejlesztőrészlege: idén mutatták be a gyár első saját tervezésű, öthengeres dízelmotorját, és kijöttek egy vadonatúj, elektronikus vezérlésű összkerékhajtási rendszerrel is.

Svékus Gergely
2001. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bármilyen meglepő, egyes nyugat-európai piacon a nagyautók vásárlói szinte kivétel nélkül a modern dízeleket keresik. A Volvo eddig nem vette ki a részét a gázolajmániából, de a NED5 kódjelű vadonatúj motortól azt várják, hamar behozza a svéd gyár lemaradását.
A 2,4 literes, közös nyomócsöves öthengeres alapját az a kipróbált alumíniumblokk képezi, amelyből – benzines változatban – 1991-es bevezetése óta több mint kétmillió példány készült. A rendkívül szilárd, ugyanakkor kompakt és könnyű, mindössze 185 kilogrammos motor a változó geometriájú turbófeltöltőnek köszönhetően 163 lóerőt teljesít, az igazán szuverén menetteljesítményekről azonban a brutális, 340 Nm forgatónyomaték gondoskodik, amely már egészen alacsony fordulatszámon a vezető rendelkezésére áll.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gázpedál lenyomására elementáris erővel lő ki az autó, a választott sebességfokozattól vagy a motor pillanatnyi fordulatszámától függetlenül. Az erőfitogtatást az öthengeres motorokra jellemző hátborzongató hörgés kíséri. Az akusztikus aláfestés mindazonáltal egy prémiumkategóriás autóhoz méltó módon mindvégig diszkrét marad, hasonlóan a fogyasztáshoz: a rövid próbaút tapasztalatai alapján nem tűnik túlzásnak a gyár által megadott 6,5 liter körüli átlag.
Az Euro3-as emissziós normát teljesítő dízelmotor a Volvo S60, V70 és S80 modelljeihez rendelhető, az autók végsebességét 210 km/h-ban maximálta a gyár. A motornak létezik egy gyengébb, 130 lóerős változata is, ezt azonban Magyarországon nem forgalmazzák.
A luxust igénylő vásárlók egy másik csoportját célozza meg a svédek új, elektronikus vezérlésű négykerékhajtási rendszere. Ezt egyelőre csak az S60 modellbe szerelik, kizárólag a 2,4 literes, 200 lóerős benzinmotorral és ötfokozatú szekvenciális automata váltóval párosítva. Az új AWD rendszert nem terepjárásra tervezték, hanem hogy minél tökéletesebb úttartást és stabilitást nyújtson, még a turbófeltöltős benzinmotor által könnyedén elérhető magasabb sebességi régiókban, illetve az intenzív gyorsítások során is.
Az S60 AWD hajtásláncát a svéd Haldex céggel közösen fejlesztette ki a Volvo. Az autógyár korábbi összkerekes megoldásaival ellentétben az új rendszer teljes egészében elektronikus vezérlésű, amely így egyrészt szükség esetén késlekedés nélkül, automatikusan négykerékhajtásra kapcsol, másrészt pedig – mivel összeköttetésben áll az autó többi elektronikus egységével – a pillanatnyi körülmények és szükségletek függvényében szabályozza az első és hátsó tengelyek összekapcsolását.
A Volvo mindkét újdonságához nagy reményeket fűz: a szeptemberben debütált S60 AWD-ből évi 9000, a három dízelmotoros modellből 55 000 darabot kívánnak értékesíteni világszerte. Ez utóbbiak ára bő kilenc és fél milliótól (S60 D5) közel 11 millióig (S80 D5) terjed – hozzávetőlegesen ennyibe kerül az S60 AWD is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.