The Daily Telegraph
A konzervatívok hatalmas ovációval fogadták Edmund Stoiber jobboldali bajor miniszterelnök kiválasztását Gerhard Schröder német kancellár kihívójaként. A „bajor pitbull terriernek” nevezett, 60 éves Stoiber vezeti a jobboldalt az őszi választási csatában. Schröder riadtan jelentette ki: „Edmund Stoiber választása a németországi jobboldal radikalizálódását jelenti” – írja a jobboldali brit lap. „Stoiber polarizálja a német politikát – mondta ki Peter Loesche politológus. – Most azután totális háború lesz bal- és jobboldal között” – tette hozzá. Egy pénteki felmérés szerint a német jobboldal máris egy százalékponttal vezet a szociáldemokratákkal és a zöldekkel szemben.
*
Giorgio Armani, a milliárdos olasz divattervező kijelentette: a divat ne csak azon keveseké legyen, akik a legdrágább dolgokat is megengedhetik maguknak. A lap megjegyzi, hogy Armani londoni üzletében egy öltöny 1150 fontba, azaz félmillió forintba kerül.
The Moscow Times
Utoljára sugározza a független TV6 az orosz politikusokat
öt éve maró gúnnyal bíráló Itogo (Totál) programot. A program akkor került a TV6-ra, amikor az NTV-t politikai indítékokból átvették – olvasható a moszkvai angol nyelvű lap vasárnap elérhető, pénteki számában.
Financial Times
A brit pénzügyi lap szombat–vasárnapi száma viszont már arról számol be, hogy a bíróság pénteken csődeljárási ügyben bezáratta az egész TV6-ot. Az amerikai külügyminisztérium sürgette az állomást, hogy folytassa adását, mert Washington szerint egy független média elleni politikai nyomásról van szó. A bírósági határozat csapás Borisz Berezovszkijra, az ellentmondásos orosz oligarchára, aki Jelcin alatt komoly médiatulajdonra tett szert, de Putyinnal gyorsan összeveszett, és elhagyta Oroszországot.
The Sunday Times
William Goldhagen, a Harvard egyetem történésze, aki Hitler szolgálatkész hóhérai című könyvéről híresült el, amelyben az egész német népet antiszemitizmussal vádolta, most megjelenő, új könyvében az egész kereszténységet és az egyházat vádolja a Nyugat zsidógyűlöletéért. A katolikus egyház szemére veti, hogy szándékosan takargatja szégyenteljes, kollaboráns múltját Hitlerrel és a holokauszttal kapcsolatban – olvasható a vezető brit vasárnapi lapban.
The Jerusalem Post
Zvi Hendel, a Nemzeti Unió pártjának képviselője bocsánatot kért Dan Kurtzertől, az Egyesült Államok izraeli nagykövetétől, akit „kis zsidó gyereknek” nevezett kedden a knesszetben. A nagykövet lezártnak tekinti az ügyet.
Nem várt teniszdráma, a beteg Sinner feladta Alcaraz ellen
