Egyesületük bevallottan, hangsúlyosan a konzervatív polgári értékrend mentén tevékenykedik. Nem zavarja önöket, hogy ezzel nem csupán fanyalgásra késztetik az értelmiség baloldali gondolkodásra fogékony részét, de a kampányidőszakban támadásnak is kiteszik magukat?
– Majdnem biztos, hogy vannak ilyen vélemények és késztetések, de mi ezzel nem foglalkozunk. Ugyanakkor az is biztos, hogy az egyesület – amelynek egyébként több mint 160 tagszervezete van – nem direkt pártpolitikát folytat, hanem országos és különböző helyi szinteken egy sajátos politikai gondolkodásmódot képvisel. Ilyen értelemben tehát nem veszünk részt aktívan a választási kampányban. Nincs listánk, nincsenek képviselőink, jóllehet vannak olyan tagjaink, akik képviselőjelöltként indulnak valamelyik párt színeiben. Ám a szervezet működésében nem a pártpolitikai szerep a döntő. Az a lényeges, hogy egy értékorientált társadalmi szervezetről van szó, amely nagyon sok embert vonz.
– Egyesek szerint csupán egyfajta rétegszervezet az önöké, amelynek behatárolt a társadalmi kisugárzása.
– Cáfolatként elég legyen anynyi, hogy az utóbbi két évben ugrásszerűen megnőtt az egyéni tagok száma, a tagszervezeteink száma pedig megötszöröződött. A társadalomban igenis van igény arra, hogy a közjóért cselekedjenek, függetlenül a pártpolitikai tevékenységtől. Röviden ebben tudnám öszszefoglalni a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szerepét. Valószínűleg ez is az oka, hogy nem lévén a frontvonalban, szerepvállalásunk olyan sok ellentétet, indulatot nem váltott ki.
– A polgári létforma iránt megnövekedett igényre talán az is példa, hogy a szocialista kormányfőjelölt is megkísérel egyfajta polgárimázst fölvenni, vélhetően a konzervatív érzelmű választók egy részének megnyerésére. Mi a véleménye erről a késő Kádár-kori leporolt polgárképről? Jelenthet-e ez alternatívát?
– Nehezen tudok erről véleményt formálni, hiszen nem ismerem Medgyessy Péter gondolatait az általunk képviselt értékekről, de majdnem biztosra veszem, hogy van olyan kérdés is, amiről hasonlóan vélekedünk. Természetesen nem tisztem, hogy megítéljem a tevékenységét, ám mindenképpen pozitív dolog, ha valaki, például a baloldal jelöltje hangoztatja polgári mivoltát. Előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy a baloldalon is belátják: a polgár nem osztálykategória, hanem magatartási forma, ami lényegében egy demokratikus polgári berendezkedésű országban az intézményekhez fűződő viszonyt jelenti. A polgár szerintünk lehet baloldali gondolkodású is. Nem látom be tehát, hogy a polgár kifejezésnek kizárólag a jobboldali gondolkodásmódhoz kellene kapcsolódnia. Az érem másik oldala, hogy Magyarországon még nem ez a helyzet, és ezért is olyan nagy az ingerültség a polgár szó kapcsán. Sokan tulajdonképpen még a Kádár-korszak gondolkodásmódját követik, s azt a fajta új erkölcsiséget és elvárást, amit a rendszerváltozás után kibontakozó magyar demokrácia teremtett, nem értették meg. És ez volt a helyzet mindazoknál, akik fitymálva, legyintgetve beszéltek arról, hogy ki polgár, ki nem polgár, és ironizáltak is ezen. Ha ez a félreértés eloszlik, és valóban egyre többen veszik föl a polgári attitűdöt, seregnyi kérdésben olyan konszenzusra lehet jutni, amellyel el lehet kerülni azt a rendkívül éles és durva vitát, ami ebben a pillanatban a választási kampányt kíséri.
– Nem tart attól, hogy a felforrósított légkör a választási hajlandóság megcsappanásához vezethet?
– Majdnem biztos vagyok benne, hogy magas lesz a részvétel. Mind többen látják át ugyanis, hogy a polgári értékrend egy demokratikus politikai berendezkedés értékrendje, s így nem arról van szó, hogy a jobb- és a baloldal küzd egymással, hanem a múlt és a jelen, illetve a jövő erői. Ha valaki tehát baloldali megközelítésből érdeklődik a polgári értékrend iránt, akkor lényegében nem a jobboldalhoz, a konzervativizmushoz csatlakozik, hanem egy olyan gondolkodásmódot tesz magáévá, amellyel a közösségi értékekre helyezi a hangsúlyt, a demokratikus intézmények stabilitására, a közjóért való cselekedetekre. Az, hogy Magyarországon végletesen kiélezettek az ellentétek, azt mutatja, hogy nálunk nem zajlott le a fejekben a változás. Vannak, akik még nem tudták maguk mögött hagyni azt a kizárólag önzésre, fogyasztásra és eltartottságra épített egydimenziós emberi létformát, ami a Kádár-korszak öröksége. Tulajdonképpen ez a panaszkodó, rimánkodó ember az elmúlt évtizedek csökevénye. Lényegében tehát mi nem a baloldallal vitázunk, hanem ezzel a gondolkodásmóddal.
– A státustörvényt kísérő indulatok, az Európai Unió bizottságának agrárjelentését követő belpolitikai viták nem azt igazolják, hogy a konszenzus felé haladnánk. Önök miként vélekednek erről?
– Az amerikai forradalom óta polgári tradíció, hogy az adott ország sorsát érintő vitákat az országon belül kell lefolytatni. Ezzel együtt jár a másik axióma: a külső célokat tekintve viszont mindig egységesen kell fellépni. Itt is tetten érhető, hogy miért is vagyunk még mindig egyfajta átmenetiség állapotában. Tudniillik ezek a polgári civilizációban régóta elfogadott igazságok még mindig nem világosak a köz- és a politikai élet jó néhány szereplője számára. E hozzáállásnak is komoly hagyományai vannak nálunk, amelyek nem olyan régi keletűek ugyan, de egyesek gondolkodását igen erősen átszövik. Hiszen korábban bevett gyakorlat volt, hogy ha valakinek valami nem tetszett, följelentette boszszúsága tárgyát Moszkvában, és az ügy a „kommunista lovagiasság” szabályai szerint el volt intézve. Tehát e régi beidegződéseket a politikai élet egyes szereplői nemigen tudták vagy akarták levetkőzni, s így megpróbálnak a múlt rendszerbeli sztereotípiák szerint működni. Eszerint a logika szerint megoldást jelenthet az, ha valaki elrohan külföldre panaszkodni, kifelé beszél a médián keresztül, mert megszokta, hogy ez eredményre vezethet. Ezt a magatartást éretlenségnek tekintem, a politikai infantilizmus megnyilvánulásának. Mindezt a státustörvény körüli mesterséges viharkeltés, és az európai uniós bizottság agrárjelentése kapcsán létrejött polémia jól példázza. Egészen most keddig, a parlament üléséig úgy éreztem, hogy a kedvezménytörvény és a külföldi munkavállalók körüli hangulatkeltés lecsengőben van, ám a legfrissebb események nem igazolták a derűlátásomat. Bízom azonban abban, hogy azok, akik a választások előtt politikai tőkét próbálnak kovácsolni egy mesterségesen gerjesztett vitából, jobb belátásra térnek – saját jól felfogott politikai érdekeik miatt is.
– Az agrárjelentés azonban valós problémákat válthat ki.
– Már a kilencvenes évek elején is sokat beszélgettünk ezekről a kérdésekről Brüsszelben, többek között olyan kiváló szakértőkkel, mint Gottfried Péter, a jelenlegi integrációs ügyekért felelős államtitkár a Külügyminisztériumban, aki akkor egyik legközelebbi munkatársam volt. Emlékszem, hogy ő és más, európai integrációs ügyekért felelős elismert szakemberek már 1992–93-ban felvázolták előttem a mostani szituációt mint lehetséges rossz forgatókönyvet. Mondhatni, ugyanazt a brüsszeli ajánlatot, amelyet nemrégiben kaptunk, s amelynek elvi lényegét egyébként 1999 óta a nyilvánosság is ismeri, hiszen a berlini csúcson az elvet elfogadták, és az a sajtóban is megjelent a bennünket érintő támogatásokkal együtt. Aláhúzom, szerintem 1992 körül tehát már a magyar politikai elit számára teljesen világos volt az a problémakör, amivel most szembesültünk, és erre én tanú vagyok.
– Ha az Európai Unióban ennek ilyen régi előképe volt, miért nem adtak már akkor hangot kételyeiknek?
– Mint említettem, ez csak egy lehetséges rossz, ám reális forgatókönyv volt. Másrészt az ilyen aggodalmakat sem szokás dobra verni például a sajtóban, hiszen buta ember az, aki a másik félnek ötleteket ad. Amit azonban nyomatékosan hangsúlyozni kell: az uniós csatlakozás egy folyamat, amelynek éppúgy nem lehet megjósolni az állomásait, mint egy emberi életútnak. Ez a folyamat hosszas és alapos érdekegyeztetésre hasonlít, felfoghatjuk alkufolyamatként is. Nincs tehát abban semmi meglepő, hogy Magyarország előtt még komoly tárgyalások állnak, éppen olyan kérdésekben, amelyek más uniós tagállamok eminens érdekeit is érintik. Mélyen egyetértek azzal, hogy a magyar kormány keményen, határozottan tárgyal e vonatkozásban. A nemzeti összetartozás jegyében és értékeink megvédéséért ugyanis egységes, minden pártpolitikai indíttatású megfontolást háttérbe szorító fellépésre van szükség, hiszen a tárgyalások csak így vezethetnek eredményre.
– A sikert illetően azonban máris hallani tamáskodó hangokat az országhatáron belül is.
– Mélyen elutasítom azokat az úgynevezett szakértői véleményeket, hogy érjük be 25 százalékos agrártámogatással, hiszen az még mindig jobb, mint a nulla százalék. Eleve feladott pozícióval sohasem szabad elkezdeni egy tárgyalást. Az ésszerű kompromisszumnak mindig a végeredménynek kell lennie. Az ilyen szervilis, látszatreális hozzáállás veszélyes lehet. Határozottnak, keménynek és következetesnek kell lenni, mert erre predesztinálnak hagyományaink is. Kevesen tudják talán, hogy Magyarországot éppen azért övezi nagy tisztelet az unión belül, mert mindig ilyen tárgyalópartnernek bizonyult. Nekünk tehát nemcsak jogunk, de kötelességünk is álláspontunk, érdekeink védelmezése.
Giorgia Meloni
Újabb perrel fenyegetőzik az olasz baloldal a Meloni-kormány ellen
