Az egyházak a közéletben is állást foglalnak

A szocialista politikusok felfogása szerint az egyházaknak és a hívőknek az a dolguk, hogy bezárják magukat valamilyen altruista kasztba. Vagyis szeressék az embereket, ápolják a betegeket, vigasztalják a gyászolókat, de az ország közéleti dolgaiba, a politikai ügyeibe már ne szóljanak bele – mondta Szabó István, a Pápai Református Teológiai Akadémia tanára. Lapunknak adott interjújában az egyház és a politika kapcsolatáról, és Horn Gyulának, valamint Medgyessy Péternek az egyházakhoz írt leveléről fejtette ki véleményét.

Minek tekinti a vallást: magán- vagy közügynek?
– Erre a kérdésre szerintem nem lehet vagylagosan felelni, hiszen minden emberi dolog egyúttal olyan közügy is, amely a magánembert is érinti. A vallás ugyanis nem csak az egész transzcendens dimenziót jelenti, hiszen tradíciót, hagyományt és közösséget is teremt. Ha a vallást csak emberi vállalkozásként szemlélnénk, akkor is közösségteremtő tényezőként kellene értékelni. Az a felfogás, amely szerint a vallás a legszemélyesebb közügy, közéleti meghatározásként elfogadható. Én azonban úgy gondolom, hogy magánkereszténység nem létezik. Az egyén és a közösség nem állítható egymással szembe.
– Az egyházaknak Isten igéjét kell hirdetniük, amely mindenkihez egyformán szól. Azonban közéleti tevékenységet is végeznek, ez pedig szükségszerűen korlátozza a mozgásterüket. Nincs ellentmondás a kettő között?
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy e kettő között feszültség van. A kérdés az, hogy ez a feszültség bénítja vagy dinamizálja-e az egyház életét. Ez a feszültség azért keletkezik, mert az egyház, amely Isten igéjét hirdeti, egyúttal a véges ember véges dolgairól is beszél. A közélet, a politika, a gazdaság, a kultúra és a civilizáció sok egyéb része mind ebbe a kategóriába tartozik. Nagy kérdés, hogy amikor az egyház közéleti vagy politikai ügyekben is nyilatkozik, dinamizálni tudja-e ezt a feszültséget, vagy pedig szerencsétlenül nyúl ehhez a témához? Ez utóbbi ugyanis könnyen elzárhatja az egyháznak azokat a lehetőségeit, amelyek révén az örök érvényű szempontok alapján beszélhet a mulandó ember mulandó dolgairól.
– A közélet területén meddig fokozhatják az ön által említett feszültséget az egyházak? A mozgásterükbe belefér a politika világa?
– Induljunk el a másik végétől. A közelmúltban igen nagy port vert fel az MSZP néhány vezetőjének az egyházakhoz intézett üzenete. A szocialista politikusok felfogása szerint az egyházaknak és a hívőknek az a dolguk, hogy bezárják magukat valamilyen altruista kasztba. Vagyis szeressék az embereket, ápolják a betegeket, vigasztalják a gyászolókat, de az ország közéleti dolgaiba, politikai ügyeibe már ne szóljanak bele. Ez az egyik véglet, a másik pedig az, hogy – Ravasz László szavaival – bizonyos politikai erők pártlobogót csinálnak a lelkészek palástjából. A helyes út szerintem valahol a kettő között van. Az egyházaknak azonban a közéleti kérdésekben meg kell szólalniuk.
– Beleértve a választásokat is?
– Természetesen. Itt csak az a kérdés, hogy közvetlenül pártpreferenciákat fogalmazzon-e meg az egyház, vagy pedig a közélet, a politika, a választási kampány perspektivikus kérdéseit egy olyan minőségelv alá helyezze, amely alapján az egyház szavára odafigyelő állampolgár már megfelelő ismeretekhez juthat. Szerintem ez utóbbi az egyház kötelessége.
– Csakhogy a választások idején minden szónak megnő a jelentősége. Véleménye szerint ilyenkor mit kell az egyházaknak tenni?
– Biztos, hogy vannak olyan pártpolitikai események, összefüggések, amelyeket az egyháznak nem tanácsos kommentálni. Ha például egy párton belül viszály dúl, vagy pártszövetségek létesülnek, esetleg bomlanak fel, akkor az egyházaknak nem kell megszólalniuk. Viszont azokat a programokat, amelyeket a pártok meghirdetnek, az egyházaknak is át kell tekinteniük. Ezekről tartalmi értékelést kell adniuk, és egy tágasabb összefüggésbe kell helyezniük. A politika hajlamos arra, hogy mindent önmagára vonjon, mindent politikai perspektíva alapján szemléljen. Az egyházak feladata azonban az, hogy minden politikai ajánlatot, ígéretet a kultúra, a moralitás és a hit összefüggésébe állítsanak.
– Ha az egyházak kifejtik a politikai véleményüket, akkor nevesíthetik-e az érintett pártokat?
– A mai magyar politikai viszonyok között ez nem mindig szerencsés, hiszen a megnevezett párt abban a pillanatban támadást indíthana a véleményét kifejtő egyház ellen, és közvetlen propagandával vádolhatna meg. Remélem, egyszer Magyarországon is eljön az az idő, amikor az egyházak minden további nélkül kifejthetik, melyik az a párt, amelyik megszolgálná a választók bizalmát, és melyik az, amelyik a programja vagy a múltja alapján erre kevésbé méltó. Ma Magyarországon szinte minden a politika körül forog, ezért nem feltétlenül bölcs dolog nevesíteni a pártokat. Ehelyett azokat az értékeket kell újra és újra következetesen megnevezni, amelyek alapján mindenki el tudja dönteni, hogyan kell választani.
– Mindenki érti ezeket a jelbeszédeket?
– Természetesen nem. Az egyházak hívei a politikai pártok tekintetében igen megosztottak. Ezért sem tanácsos a lelkipásztornak egy pártot megneveznie, hiszen ezzel megoszthatja a gyülekezete tagjait.
– Mindszenty annak idején nyíltan kimondta, hogy a választások kapcsán mi volt a véleménye a Magyar Dolgozók Pártjáról. Ezt az alapján alakította ki, hogy a kommunisták hogyan közelítettek a valláshoz és az egyház által fontosnak tartott értékekhez. Mostani utódai miért legyenek nála hallgatagabbak akkor, amikor az ország sorsát meghatározó kérdésről kell színt vallani? Vagy most már nincsenek olyan főpapok, mint Mindszenty?
– Az egyházak történetében mindig is voltak olyan korszakok, amikor egyértelműen kellett beszélni. Ilyen volt Magyarország helyzete 1941 után, amikor Mindszenty bátran fellépett az elveiért. Azonban vannak olyan korszakok is, amikor reménységünk lehet arra nézve, hogy nem a kényszerű konfrontációt kell választanunk. Biztos vagyok benne, ha elnyomó korszak jönne, újra lennének olyan főpapok, mint Mindszenty József.
– Fordítsuk akkor meg a kérdést: a választási kampány során a pártok beavatkozhatnak-e az egyházak ügyeibe?
– Van egy köztes terület, ami elválasztja, de egyúttal össze is köti az egyházat és a politikát. Én ezt közéletnek nevezem. Itt értintkezik az egyházak és a politikum világa, hiszen a pártok közszereplése óhatatlanul befolyásolja az egyházak életét is. Hadd említsem az 1994–98 közötti időszakot, amikor az MSZP és az SZDSZ markánsan jakobinus felfogása megkísérelte az egyházat és az államot teljes mértékben szétválasztani: befagyasztották a hitoktatás finanszírozását, és beígérték az egyház-finanszírozás megszüntetését. Ennek lett a következménye, hogy a Szentszékkel kényszeredett módon meg kellett kötni a vatikáni egyezményt. Mindezt most Horn Gyula saját érdemeként tünteti fel, akkoriban azonban kikényszerített volt.
– Hogyan értékeli Horn Gyula exminiszterelnöknek és Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek az egyházakhoz írt levelét?
– Medgyessy Péter levelével kezdeném, amelyet a lelkipásztorok kaptak meg. Ez a levél nagyon szép, sok dicséretet tartalmaz. Ebben a levélben azonban nem az az érdekes, amiről ír, hanem az, ami nincsen benne. Nem ismerteti a politikai programját, nem mondja el, mit akar, nem mutatja be a szocialista párt törekvéseit, nem közli azt, hogy a választási győzelme esetén mit fog a parlamentben csinálni, nem szól arról, hogy az egyház és az állam viszonyát hogyan rendezné. Ennélfogva nem az a levél igazi üzenete, ami benne van, hanem az, ami nincs benne. Én úgy fordítom le ezt az üzenetet, hogy ti csak szeressetek, ti csak törődjetek a mennyei dolgokkal, csak prédikáljatok szent életről, buzgóságról, a politikába, a választásokba, az ország ügyeibe azonban már ne szóljatok bele. Horn Gyula levele pedig már radikálisan erről szól, tehát megtalálta a zsák a foltját. Amiről Medgyessy Péter nem beszélt, azt elmondta Horn Gyula. A szocialista párt vezető politikusainak tehát az az üzenetük: ti ne szóljatok ebbe bele, és ha csöndben maradtok, akkor nagyon szeretni fogunk benneteket. De hát kérdezem én: miért ne szóljunk bele? Hiszen a lelkipásztor, a pap, a gyülekezeti tag is ennek az országnak a polgára! Itt élünk, itt adózunk, itt munkálkodunk, és itt neveljük gyermekeinket. Horn Gyulának nem kellene magyarázkodni a levelét követő vihar miatt! Ő csak azt az álláspontját fogalmazta meg, amelyet mindig is képviselt. Tiszta vizet öntött a pohárba, egyértelművé tette, hogyan gondolkodik az egyházakról. Nem csak megkülönbözteti a papságot és a hívőket, hanem mindjárt szembenállást is szít az egyház közösségén belül. Az egyházakat a hallgatás falai közé akarja zárni.
– Az állam különbséget tehet az egyházak között?
– Ez egy nagyon súlyos kérdés. Az állam és az egyház szétválasztása értelmében nem tehet különbséget. Ez az elv azonban az amerikai gyakorlatra épít.
– Az amerikai gyakorlat viszont eltér az európaitól.
– Így van. A kérdés az, hogy nekünk valóban az amerikai gyakorlatot kell-e követnünk, vagy pedig szét kell néznünk, hogy Közép-Európában milyen államfilozófiai hagyományok gyökereztek meg. Itt ugyanis a vallási közösségek a történetiségük, a múltjuk, a tradícióik okán másképp tagozódnak be egy ország, egy közösség életébe, mint az Egyesült Államokban. Ott nagyon erős az a felfogás, hogy a vallás, a vallási közösség létesítése az egyes ember kezdeményezési joga. Tehát egyéni szabadságjogról van szó. Közép-Európában azonban a történeti, közjogi okoknál fogva ettől valóság alakult ki. Ezért a mostani kormányzat nagyon óvatos eljárása az, hogy valamilyen, de nem hátrányt hozó módon különbséget tegyen a történetileg szervesült vallások és azon közösségek között, amelyek egyéni vagy kiscsoporti kezdeményezésre jöttek létre, de még nem eresztettek itt gyökeret. Ezt helytálló kezdeményezésnek tartom, amelyhez nagyon sok bölcsesség és tapintat szükséges. A népszámlálási adatok is azt mutatják, hogy a lakosság döntő többsége a történelmi felekezetekhez tartozik.
– Az utóbbi időben többen is azzal vádolták meg a polgári kormányt, hogy megkörnyékezte a történelmi egyházakat. Önnek mi erről a véleménye?
– Semmiképpen nem megkörnyékezésről, hanem az MSZP és az SZDSZ korlátozó-megosztó gyakorlatához képest jelentős filozófiai változásról van szó. Ha a Horn-kormány négy évéről mérleget készítünk, akkor azt látjuk, hogy igen következetesen érvényesítette azt az álláspontját, miszerint az államot és egyházat szét kell választani. Sőt, még a vallási közösségeket is megosztotta, hiszen 1994 és 1998 között a Horn-kormány úgy tüntette fel magát, mint a kisegyházak, a kis vallási közösségek védelmezője. Vagyis a Horn-kormány az egyházpolitikai elvei alapján a merev szétválasztásra, valamint az egyházak közéleti működésének korlátozására törekedett. Úgy látom, a mostani kormányzat együttműködésre törekszik. Márpedig ha meghirdetjük és keressük az együttműködés módját, akkor abban a pillanatban rengeteg olyan terület mutatkozik, ahol az egyházak jelen vannak, szolgálnak, tevékenykednek. Én tehát azt mondom, hogy a nemzet felépítése érdekében történő közös munkálkodásról kell beszélni.
– Ön milyennek értékeli ezt az együttműködést?
– Azt hiszem, hogy bizonyos területeken kifejezetten jónak nevezhető. Nagyon tartalmas koncepciók fogalmazódtak meg például a szakminisztériumokkal való kapcsolattartás terén. Az egyházfinanszírozás területén a kormányzat egyértelműen jó lépéseket tett. Felismerte, hogy az egyházi közösségek centrumában a gyülekezeti élet, a templomépítés, az oktatási tevékenység, az egészségügy és az ifjúsági munka áll. Ezeket támogatja a kormányzat. Amikor azonban például az a kérdés, hogy egy pályázatot az egyházi közösségek hogyan nyerhetnek el, nagyon gyakran bürokratikus csapdákba jutunk. Ennek ellenére azt mondom, hogy a Horn-kormánnyal szemben a mostani kabinet partnernek tekinti az egyházakat. A miniszterelnök szava ebben a tekintetben is irányadó. Néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy az egyházak ebből az országból még soha nem vittek ki semmit. Amit kaptak, az itt maradt.



Szabó István 1956. december 14-én született Sárbogárdon. A debreceni református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten folytatta teológiai tanulmányait. Lelkészi szolgálatát 1981-ben kezdte Sáregresen. A következő esztendőben ösztöndíjjal a chicagói McCormick teológiai szemináriumban tanult. Teológiai doktori vizsgáját 1994-ben tette le. Közben több vidéki gyülekezetben is lelkészi szolgálatot látott el. 1997 után az ELTE művelődéstörténeti tanszékén tartott előadásokat, 1998 tavaszán pedig kinevezték a Pápai Református Teológiai Akadémia rendes teológiai szakára. 1999-től egyetemi tanár. A Théma Egyesület elnökségi tagja.