Már a XVII. század végén feltűntek hazánkban a betegápolásra alapított irgalmasrend tagjai. A budai Irgalmas Kórház, amely 1815-től, a női gyógyintézetként nyilvántartott Szent János Kórház mellett Buda férfibetegeinek kezelését végezte, az államosítás után Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet néven működött a közelmúltig, amikor a rend visszakapta egykori tulajdonát.
A budai közkórházak története egészen messzire, az Árpád-korig vezet vissza. A XIII. század elején telepedtek le Magyarországon a betegek és elhagyatottak ápolásával foglalkozó johannita rend tagjai. A törökök bejövetelekor menekültek el, ám a XVII. század második felére már megjelentek Budán is a Szent János által alapított irgalmasrend tagjai, akik többnyire a törökellenes harcok sebesültjeit, köztük muzulmánokat is ápoltak. A rend tagjainak fogadalma szerint ugyanis a szenvedők testi és lelki gyógyulását vállalják, vallási és társadalmi megkülönböztetés nélkül. A hazai rendtagok 1856-tól független magyar rendtartományként végezték tevékenységüket, sok esetben úttörő orvosi munkát folytatva. A rend már 1794-ben engedélyt kért a budai helytartótanácstól, hogy ott kórházat alapíthasson. Létrejöttéhez nemes Marczibányi István alapítványt hívott életre, megvásárolta a Császár fürdőt, és annak bevételét az ispotály fenntartásának céljaira ajánlotta fel. Az építkezés 1815-re készült el teljesen a Császár fürdő szomszédságában, az egykori ácstelep helyén. A kétemeletes, hetvennégy ágyas kórház főkapuja felett a rendalapító Szent János szobra ma is látható. Ekkoriban állandó orvosuk még nem volt, a szerzetesek végezték a sebészi és az ápolói munkát.
A kórház egyre kisebbnek bizonyult, bővítését csak új épület megvásárlásával lehetett megvalósítani. A szemközti épületre esett a választás, amit a rend 1861-ben megvásárolt, és az elmebetegek számára külön intézetet nyitott. Az 1900-as évek elején aztán új, gótikus stílusú, korszerű, harmincnégy kórtermes épületet emeltettek rajta, Kiss István tervei alapján, ahol a gyógyítást már jobbára világi orvosok végezték. Az intézményhez tartozott még a Császár fürdő vizével ellátott vízgyógyintézet is. A rend kórházában dolgozott többek között Heim Pál és Dollinger Gyula is, a magyar ortopédia atyja. Trianon előtt a rend országszerte az egyik legkomolyabb egészségügyi intézményrendszert üzemeltette: huszonhárom kórház, tizenhárom gyógyszertár, két elmegyógyintézet és gyógyfürdő tartozott hozzájuk. Trianon után azonban csak öt kórházuk maradt, ám szerepük továbbra is meghatározó volt. A második világháború után a szerzetesrendeket felszámolták, így lett állami tulajdon, ORFI (Országos Reumatológiai- és Fizikoterápiás Intézet) néven az Irgalmas Kórház. A kórház a nehéz évtizedekben is igyekezett megőrizni a szellemet, és első gesztusként, még 1988-ban visszakapták a Szent István-kápolnát. A hosszadalmas vitát kiváltó kárpótlással az intézet egy része: az ORFI főépülete, azaz a nagykórház, a kápolnához tartozó kiskórház, valamint a Hild-udvar–Császár fürdő–Török fürdő épületegyüttes került vissza az irgalmasokhoz. A rend időálló szerepét Takács Nándor székesfehérvári püspök így fogalmazta meg: „Az orvosi eszközök fejlődése soha nem teheti feleslegessé az embert, aki szeretettel lehajol beteg embertársához. Hiszen az irgalmas szívű ember a Megváltó kinyújtott karja.” (G. R.)
Zelenszkij a legkorruptabb ukrán
