Egyedül nem megy…

E-gye-dül nem megy… – énekli több mint másfél évtizede Kern András és Garas Dezső a népszerű slágert, és alighanem ebben a három szóban foglalható össze a Balaton-régió tízéves gazdaságfejlesztési programjának legnagyobb felismerése is.
Egyedül nem megy… – mert az utóbbi évtizedek bebizonyították: a Balaton térsége egyedül, csupán a helyi vállalkozói és önkormányzati erőforrásokra támaszkodva nem képes kellően kihasználni adottságait. Ma a tóparti és a háttértelepülések között éles fejlődési szakadék húzódik, nyáron a közlekedési túlterheltség bénítja a térséget, gazdasági szerkezete egyoldalú, vezérágazatának, a turizmusnak pedig szerény a jövedelemtermelő képessége. Ahhoz tehát, hogy a Balaton-régió a jelenleginél jóval hatékonyabban használja ki az adottságait, szükséges az állam segítsége, az önkormányzatok, a vállalkozások, a régió és az állam fejlesztési összefogása.
Egyedül nem megy… – tudjuk jól, de az állam gazdaságfejlesztő szerepe még ma is sok helyütt viták forrása. Magyarországon az előző évtizedben – negyvenévnyi tervgazdaság után talán érthető módon – a „minél kevesebb állam, annál jobb” elve terjedt el. Az állam azonban még a leginkább piaci piacgazdaságban sem vonul ki teljesen a gazdaságból, normák, szabályok és támogatások formájában mindenhol aktív szereplője a gazdaságnak. Legutóbb például Charles Edquist, a linköpingi egyetem profeszszora fogalmazta meg egy OECD-tanulmányban, hogy „olyan, mint tiszta piac, nem létezik”. Nem az a kérdés – mondja –, hogy beavatkozik-e az állam a gazdaságba, hanem az, hogy mikor, hogyan és miért teszi ezt. A kérdésre pedig egyértelmű választ ad: kell lennie valamilyen kihívásnak, amit a piac önmagában nem képes megoldani. Éppen ezért a Balaton-régió tízéves gazdaságfejlesztési programja sem fog át mindent, hanem – szorosan kapcsolódva és ráépülve a Balatoni Fejlesztési Tanács által elfogadott és menedzselt középtávú fejlesztési programhoz – kiemeli azokat az elemeket, amelyek meghaladják a helyi vállalkozók, az önkormányzatok és a régió erőforrásait – ahol tehát „egyedül nem megy”.
Egyedül nem megy… – ami természetesen nem jelenti azt, hogy az államnak azokon a területeken, amelyek igénylik a beavatkozást, mindent magára kell vállalnia. A múlt század egyik legnagyobb közgazdásza, Friedrich August von Hayek már a harmincas években megjósolta a tervgazdaság összeomlását, mondván: az a gazdasági rendszer, amelyben csak egyetlen tudásközpont van – legyen szó tervhivatalról vagy pártközpontról –, eleve bukásra van ítélve. Bukásra van ítélve, mert lemond arról a sok tudásról és vállalkozó-kísérletező szellemről, ami a társadalom tagjainál, a gazdaság szereplőinél megtalálható. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a Balaton-régió tízéves gazdaságfejlesztési programja sem mondja meg, hogy hol, mikor és mit kell fejleszteni. A helyi vállalkozókra és önkormányzatokra bízza ezt a döntést, ám – mivel „egyedül nem megy” – társfinanszírozóként forrásokkal támogatja törekvéseiket.
Egyedül nem megy… – mert a Balaton-régió csupán a turizmusra támaszkodva, egyoldalú gazdasági szerkezettel nem lehet tartósan versenyképes. Ezért a tízéves program célul tűzi ki a természeti környezetet nem terhelő, tudásalapú gazdaság meghonosítását. Ennek egyik legkézenfekvőbb területe a turisztikai „háttéripar” fejlesztése, a balatoni sportokhoz, szabadidős tevékenységekhez (vitorlázás, horgászat, túrázás, kerékpározás stb.) kapcsolódó eszközök, kiegészítők gyártása és szervize. Ugyanígy sikerre számító ágazat a biotechnológiai és környezetvédelmi ipar, valamint a média és a filmipar is – akár egy Balaton Filmipari Park, amolyan Balaton-parti Hollywood formájában. Az új ágazatok letelepítése mellett további fontos feladat a tudásbázis intézményi hátterének megteremtése, a felsőfokú oktatási intézmények és kutatóintézetek letelepítése, innovációs központok építése.
Egyedül nem megy… – a Balaton-régió vezérágazatában, a turizmusban sem, mert csupán az olcsó, igénytelen és az alig két-három hónapos főszezonra korlátozódó tömegturizmusra építve nem növelhető tovább az ágazat jövedelemtermelő képessége. A tízéves program tehát – a tömegturizmus mellett – a minőségi turizmus megerősítését célozza meg. A tömegturizmus mellett, és nem helyett, hiszen a Balaton térsége – természetesen a jelenleginél jóval magasabb szolgáltatási szinten – a nyári szezonban nem nélkülözheti a tóparti üdülésre érkező turistaáradatot.
Egyedül nem megy… – és állam szerepe a minőségi turizmus fejlesztésében elsősorban a központi vonzerők megteremtésére, a szezon elnyújtására és a fajlagos bevétel növelésére alkalmas, ám egyben tőkeigényesebb beruházásokra koncentrálódik, amelyek köré a vállalkozások további fejlesztések egész sorát telepíthetik. A tízéves program azzal számol, hogy a két-három hónapos szezonra korlátozódó tóparti pihenést segítő fejlesztés (strandok, kempingek, kapcsolódó szolgáltatások) alapvetően a helyi vállalkozások és önkormányzatok beruházási területe. A hat-nyolc hónaposra is elnyúló szezonhoz kötődő fejlesztések egy részénél – bor-, kulturális, falusi, öko-, horgász- és kerékpáros-turizmus – a vállalkozások és az önkormányzatok mellett már célszerű bekapcsolni a regionális forrásokat is. Az ugyancsak hat-nyolc hónapos szezonhoz kapcsolódó, de már nagyon költséges fejlesztések – mint amilyen a lovas, a vitorlás és a golfturizmus – a vállalkozói, önkormányzati és régiós forrásokon kívül az állam anyagi szerepvállalását is igénylik. A lovas és a golfturizmus külön előnye, hogy nemcsak nagy a turisták költése, hanem alkalmas a háttértelepülések turisztikai bekapcsolására is. A lovas túrák útvonalainak kitűnő terepet biztosít az északi part, míg egy lóversenypálya – például az évente megrendezésre kerülő Balaton Derbivel – inkább valamely déli parti városban lehet piacképes. Noha a golf nálunk még csak kevesek sportja, ne feledjük, hogy világszerte mintegy ötvenmillió golfjátékos keresi a pályákat. A Balaton-régióban pedig három-négy golfpálya kiépítése nemcsak újabb, tehetős turistaréteget foghat meg, hanem egyben jó kiegészítő kínálata lehet az egészségturizmusnak is.
Hasonlóképpen kedvező fejlődési lehetőségek előtt áll a vitorlás turizmus, hiszen az európai versenytársak, mint a Garda-tó vagy a Wörthi-tó, ma már szinte zsúfolásig telítettek. Európa tavain átlagosan négy hajó jut egy hektárra, a Balatonon viszont ez az arány jóval alacsonyabb a hektáronként egyhajós értéknél. A tízéves program tehát a tó ökológiai helyzetének veszélyeztetése nélkül tűzi ki célul, hogy a kikötői kapacitás a mai háromezer hajóról az évtized végére tízezerre növekedjen.
Végül az egész évre elnyúló szezont biztosító beruházásoknál – az egészségturizmus, a konferenciaturizmus és a minőségi, négycsillagos szálláshelyi kínálat fejlesztésénél – kiemelt támogatói szerep hárul az államra.
Egyedül nem megy… – azaz a gazdaság erősítésén kívül szükséges az életkörülmények javítása is, az élhető, lakható Balaton-régió megteremtése. Így a tízéves program további célként fogalmazza meg az épített környezet (parti sétányok, parti fürdőhelyek, közparkok, műemlék épületek) védelmét és fejlesztését, valamint a bérlakások és a nyugdíjasházak építésének támogatását.
Egyedül nem megy… – ezért a program a tudásalapú gazdaság megteremtésére, a minőségi turizmus fejlesztésére, valamint az életminőség javítására tíz év alatt összesen százmilliárd forint állami támogatással számol, amihez háromszázmilliárd forint vállalkozói, önkormányzati és európai uniós fejlesztési forrás társulhat. A térség elérhetőségének javításához – autópályák, gyorsforgalmi utak, regionális repterek – további kétszázmilliárd forintnyi, javarészt állami forrásokra támaszkodó fejlesztés szükséges.
E-gye-dül nem megy… – a jó program és az állami támogatás fontos feltétel, de a siker alapvetően nem ezen, hanem a balatoni embereken múlik. Csakis az ő munkájuk vezethet el oda, hogy tíz év múlva visszatekintve – kicsit átírva a dalt – azt mondhassuk: e-gye-dül nem megy, de együtt sikerült.
A szerző a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára