Majdnem tengerünk lett

Tudja-e ön, hogy Opatijában, Crikvenicán már a XIX. század végén nyaraltak magyar honfitársaink? A szellemi vetélkedőbe illő kérdés az első pesti horvát étterem papír asztalterítőjén olvasható, további tudnivalók sorában. A helyes válasz: igen, sokan hallhatták a nagyszüleiktől, hogy a vakációt Abbáziában töltötték, annak idején útlevél sem kellett. De jólesik nekünk, magyaroknak, ha legalább egy Trianon előtti országtársunkból ilyen barátságosan szólítanak meg bennünket.
Nemrég nyitotta meg a főváros legújabb külföldi étkezőhelyét a horvát utazási iroda tulajdonosa a Weiner Leó és a Nagymező utca sarkán. Az adriai nyaraltatások hasznát forgatta vissza a vállalkozásba, helyesen sejtvén, hogy a leendő kuncsaftokat a hasuknál is meg lehet fogni. A befektetett pénznek megvan a látszata a jókora pincelabirintusban, talán jobban is, mint kellene: az étterem légköre bizony hidegebb-ridegebb a dalmát tengerparton megszokott családias kisvendéglőkénél. Melegebb színeket főleg az ablakok bocsátanak be, a hattyúprémes óhorvát hercegek, koronás királyok falképei mellett Zrínyiek, Frangepánok és a kőszegi várvédő hős, Jurisics Miklós igen szépen megfestett üvegképei néznek le ránk.
Így legalább nem érezzük magunkat egyedül a holtüres helyen. Hétköznap ebédidő lévén ez vagy a hírverés hiányáról, vagy a jót és olcsón enni-inni kedvelők tájékozatlanságáról árulkodik. A kiszolgálás ugyanis szedd magad rendszerben működik, korlátot csupán a vendég befogadóképessége jelent. Egész kis teremnyi helyet foglalnak el a hideg előételek, saláták, zöldségek-gyümölcsök és édességek; egy másik tágas helyiségben a sütnivalók és a köretek sorakoznak. A tucatnyi, tetszés szerint választható pácolt, marinált, fűszerezett húsfélét, juhsajtot, gombát, zöldséget és egyebet szakács süti meg forró vaslapon. A menühöz leves is választható, elsőrendű kávé, kapucsínó jár hozzá, valamint annyi csapolt Bitburger sör, jó bor és üdítő, amennyit a kedves vendég parancsolni méltóztatik. Összevetve mindennek az árát a hasonló kategóriájú helyekével, két-három korsó sör, pár pohár vörösbor, kávé és sütemény mellett az ennivaló „ingyen” van.
Ráadásul nem rossz ételek! A hidegkonyhából príma dolgokat lehet kivadászni: szárnyashústekercset, olajos sült paprikát, gombasalátát; a különféle módon előkészített csirke- és pulykafilék mellett finom sertéstarják, marhahátszínek érlelődnek fűszeres-olajos pácokban. Nem tudok róla, hogy bárhol másutt tetszés szerint lehetne vételezni csevapcsicsából, pljeskavicából és grillnyársakból, amelyek csöppet sem olcsó falatok, s itt egészen kiváló anyagból vannak darálva, egybegyúrva és megfűszerezve. A sütni való zöldségek mellett még rakott krumpli is van a köretek közt, az ostyába tekert fügekrémrolád pedig, desszert gyanánt többet ér bármilyen vajkrémes tortánál.
Megjegyzésként ide kívánkozik, hogy a Mare Croaticum névre keresztelt étteremben szebbnél szebb tengeri halak is „kihalászhatók”– de csak a normál menün kívül. Ezen nincs mit csodálkozni, ismerve a világpiaci árukat. A jótékonykodásnak is megvan a határa, horvátországi tapasztalataink alapján a többivel is nagyon meg vagyunk elégedve.
1102 nyarán koronázták horvát királlyá Tengerfehérvárott (ma: Biograd) Könyves Kálmánt. A Pacta Conventa Concordia kilencszázadik évfordulóját szépen meg lehet ünnepelni a pesti horvát étteremben.
PRIVÁT ÚR