Műhelytitok

Egyre elevenebb a szódásműhely, ahogyan közeleg az áprilisi voksolás. Míg megelőzően inkább kocsonyakészítésről, lecsó-előállításról ment a szó, újabban a politika is megjelenik Sándor műhelyében, de ő ennek nem örül igazán, szokta is mondani, hogy hová menjünk politizálni, de ezt nem írom ide, mert csak harminc sorom van, azt is szűken méri a napos szerkesztő.
Alapvetően két tábor létezik Szódás Sándor műhelyében, az ő tábora (én is itt vagyok), meg a Szekeres-féle bigott bolsevikok, akik a hadikommunizmussal és a Goelro-tervvel kelnek, fekszenek, a tévémacit meg beléptetik a KISZ-be.
Örömmel jelentem, a mi táborunk látszik erősebbnek. Gál János elektromos-kisiparos, a jobboldal egyik letéteményese például éppen a minap rántotta le a leplet a kerület baloldaláról, amelyik egyebet sem tesz újabban, mint ifjabb Hegedűs Lorántot piszkálja, aki még az elmúlt őszön egy itteni kerületi újságban kavart politikai vitát, hadd ne részletezzem. Ugyanezen a platformon helyezkedik el a nagy bajszú Bagdi Barna kisiparos is – általában egyszerre szoktak beszélni, de ilyenkor nem lehet hallani, ki mit mond.
A másik tábor is aktív (nem akarok bántani onnét senkit sem, jóravaló ember valamennyi, csak félrevezették szegényeket), ők a háromhatvanas kenyérrel nosztalgiáznak még mindig, meg hogy miért focizik az Orbán Viktor, amikor miniszterelnökként is lenne dolga éppen elég.
Szép lendületesen megy az anyázás ilyenkor (tizenkettőtől ötig rendel a Sándor, utána csak ügyelet működik rászorulóknak), hangerő is van, de mi sosem lépjük túl az előírt decibelt. Mindkét politikai vonulat tudja, hol a határ. Az egészet csak azért írtam ide, hogy tőlünk, szódássanyisoktól is lehet tanulni, bármennyire is mátyásföldiek vagyunk.