A kétszer is megépített Margit híd

A Margit híd különlegesen könnyed formájával, hátterében a zöld Margitszigettel simul bele a Duna-parti városképbe. Nyugodt, vízszintes vonalakkal követi a szétterülő tájat, s ma már nélkülözhetetlen eleme Budapest látképének, mi több, innen nyílik az egyik legszebb budapesti panoráma. Ma, amikor végighaladunk a hídon, nem is gondolnánk, hogy a margitszigeti szárnyhíd majd’ negyedszázaddal később épült csak meg. A hídon utoljára 1993–94-ben végeztek jelentős felújítást. Az azóta eltelt idő alatt a szigetelés, a burkolat, a híd vasszerkezete olyannyira elhasználódott, hogy ma már a Margit híd a soron következő, sürgősen felújítandó hídnak számít a fővárosban.

A híd építését az 1870. évi X. törvénycikk rendelte el, amelynek alapján nemzetközi pályázatot írtak ki a tervezésére. A pályázatra beérkezett 43 pályamunkából a bírálóbizottság hat művet választott ki. Ezek közül 1872. március 9-én Ernest Gouin francia mérnök tervét fogadták el kivitelezésre. Mint ahogy arról a korabeli újságok is beszámoltak, a pályaterv a keskenyebbik – pesti – Duna-ágba két, a szélesebbik budaiba három hídnyílást irányzott elő. Ezt azonban módosítani kellett, mert időközben megváltoztatták a Duna szabályozási tervét, s így az esztétikailag kedvezőbb, szimmetrikus, hatnyílású megoldás mellett döntöttek.
Az építkezés még 1872-ben elkezdődött: a kivitelezést a pályadíjnyertes tervező vállalta, és a francia Sociéte de Construction de Batiglones végezte el. „A pilléreket és a hídfőket vasszekrények süllyesztésével alapozták, a vasszekrények helyét körülzárással és szivattyúzással víztelenítették, majd a vasszekrényt kitöltötték – írja Gáll Imre a híd építéséről készült elemzésében. – A felmenő falakat valamennyi hídfőn és pilléren gránittal burkolták. Ehhez a kőanyagot a neuhauseni, a hefermarkti és pernaui bányákból szállították. A híd hegesztett vasszerkezetét (kavartvas) a kivitelező vállalat Franciaországból importálta. A pilléreket díszítő szobrokat az ugyancsak francia Thabard készítette.” A hidat 1876. április 30-án nyitották meg.
Átvezették rajta a lóvasutat, ami a főváros egyesítése szempontjából igen nagy jelentőségű volt. A lóvasúti síneket 1896-ban erősebbekkel cserélték ki, és még ugyanezen esztendő júliusában a vonalat villamosították.
Az 1899. évi VII. törvénycikk rendelte el a margitszigeti szárnyhíd építését, amely a Margit híd középső pilléréből ágazik ki, tengelye pedig a híd megtört tengelyvonalának törési szögét felezi, arra merőlegesen. A Zsigmondy Béla és Eckermann Ede tervei alapján elkészült szárnyhídnak egyetlen, hetvenméteres nyílása van.
A hídnak eredetileg fakocka burkolatú úttestje volt, amelyet 1920-ban kőburkolatra cseréltek, de ennek súlytöbblete miatt járműkorlátozást rendeltek el. Az erős teherforgalom, majd a húszas évek végétől az átáramló autóbusz-forgalom a trachit kőburkolatot is erősen koptatta, karbantartása egyre több gondot okozott. Bánóczy Béla székesfővárosi műszaki főfelügyelő többek között ezt jegyezte fel: „A kockakő burkolat javításához a kőanyagot több kőbányából szerezték be, s a javítások, pótlások során nem ügyeltek kellően arra, hogy a munkát a burkolatéval azonos származású kőanyaggal végezzék. Ennek következtében igen sok gödör keletkezett.” Panaszok merültek fel a villamosvasúti vágányok járda melletti elhelyezésével kapcsolatban is. Ekkor javasolták a szakemberek a vágányok út közepére való helyezését a hídon és a hozzá csatlakozó útszakaszokon: a Szent István körúton és a Margit körúton. A híd forgalma tovább nőtt, ezért elhatározták megerősítését és kiszélesítését. A terveket 1935-ben Michailich Győző műegyetemi tanár készítette. A szélesítés eredményeként az eddigi 11,5 méterről 16,80 méterre bővült az átkelő.
A II. világháború alatt a hidat a németek aláaknázták. A robbanás a Margitsziget és Pest közötti részen, a legnagyobb forgalom közepette, máig sem tisztázott okokból következett be 1944. november 4-én, szombaton déli 12 órakor. 1945 januárjában a budai részt is felrobbantották, s a hídból csupán a pillérek maradtak meg. A hadi eseményeket követően a pilléreken fajármokra kábelhíd épült, amely gázvezetéket és egyéb közművezetékeket hordozott. Ezt a kábelhidat akkor bontották le, amikor 1946 őszén megszületett a döntés, hogy vasszerkezetű hidat kell építeni, vasbeton pályalemezzel. A terveket a Ganz és Társa Danubius, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. hídosztálya készítette, amelyek eltértek az 1935. évi átalakítási elképzelésektől. A nyolc főtartó helyett csak hat épült, a pálya 22,30-ról 25 méterre szélesedett, s az ívek nyílmagassága is növekedett. A hidat 1948. augusztus elsején avatták fel.
Ezt követően legközelebb 1978 tavaszán végeztek nagyarányú felújítási munkálatokat. Újjáépültek a parti nyílások, és a hídfőkben korszerű gyalogos-aluljárók épültek. A parti nyílások százévesnél idősebb vasszerkezetét elbontották, és helyébe korszerű, előre gyártott vasbeton gerendahidat helyeztek. Az elmúlt évtizedek során többször is végeztek kisebb-nagyobb javításokat, a villamospályát korszerűre cserélték. 1993–1994-ben a járdákat hozták rendbe. A fővárosi önkormányzat terveiben „a soron következő, sürgősen felújítandó Duna-híd”-ként szerepel a Margit híd.