Egészségügyi reform: hálapénz helyett számla

Miközben ma már az élet egész területén elgondolkozunk, hogy megéri-e számonkérhetőség nélkül szolgáltatáshoz jutni, és nem veszünk már a kapualjban olcsón, számla nélkül videót, ennek a gondolkodásmódnak a kialakulása elmaradt az egészségügy terén. Az egészségügyi kormányzat célja az, hogy a betegek által az orvosnak juttatott paraszolvenciát az „egészségszámlák” bevezetésével felszámolja – nyilatkozta lapunknak Kincses Gyula egészségpolitikus, az Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár (MEDINFO) megbízott főigazgatója, aki 1991 és 1994 között az egészségügyi rendszerváltozást koordináló bizottságának elnöke volt, nemrégiben pedig célfeladatra megbízott miniszteri biztosként az egészségügy stratégiai tervezésén dolgozott.

Varga Attila
2002. 03. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős változások történtek az egészségügyben az elmúlt tíz-egynéhány évben, mégsem maradéktalan a reform az ágazatban.
– A rendszerváltozás folyamatait az egészségügy bizonyos okok miatt egyfajta késéssel követi. A szocialista egészségügy deklaráltan teljes körű, magas színvonalú és mindenki által ingyen hozzáférhető volt, de a szándék hiába nemes, ha az egészségügyi közgazdaságtan, vagy egyszerűen csak a józan ész által beláthatóan megvalósíthatatlan. Ezek a külön-külön felvállalható elvek egyszerre, egyforma teljességgel összeegyeztethetetlenek, ezért az egészségpolitikának sajnos kötelessége priorálni, s kötelessége eldönteni, hogy mi és milyen arányban sérüljön. Ahogy egy háztartás költségvetésében meg kell találni a munka, a felhalmozás és pénzelköltés optimumát, ugyanúgy az egészségügyi rendszeren belül is meg kell találni az egyensúlyt. Kiderült tehát, hogy az egyébként nemes alapértékek összességükben nem maximalizálhatók.
– Mi jellemezte nálunk a szocialista egészségügyet?
– A kilencven előtti egészségügy időszakáról nem érdemes sokat beszélni, túl vagyunk rajta. A szocialista gondolkodásból és gazdálkodási módból fakadódóan ismeretlen volt a költségérzékenység, másrészt a bázisfinanszírozásból adódóan a hatékonyság sem kapott szerepet. Ismeretlen volt az érdekeltség fogalma, és a szerkezeti válság is az akkor kialakult kórházközpontú szervezetre vezethető vissza. A kilencven előtti helyzet legnagyobb problémája a lakosság egészségügyi állapotában jelentkezett, és ez nem az egészségügyről, hanem alapvetően a közgondolkodásról állított ki szomorú bizonyítványt. Az okok összetettek. Hiányoztak a pozitív társadalmi minták, de a rendszer lényege volt az öngondoskodási képesség csökevényesítése is. Egyszerűen divat volt dohányozni, sokat enni, kövérnek lenni. A gyógyítások terén nemcsak mi betegek nem tudtuk, hogy mi mennyibe kerül, de nem tudták a szolgáltatók sem, sőt maga az állam sem. A rendszerváltozást követően egyértelmű volt, hogy mérhetővé kell tenni, hogy mi mennyibe kerül, s az ellátások közül mi indokolt, mi nem. Az egészségügy rövid idő alatt a közellátási rendszer és a szolgáltatási piac keverékévé vált. Ezt a keveréket meg is kell tartanunk, de az arányok, a hangsúlyok a külső környezet és az igények miatt változnak.
– Mi történt az egészségügyben a rendszerváltozáskor?
– A kilencvenes évek első harmadában a megvédhető mértékű reformokat léptük meg, kialakultak az új intézményi keretek: egy új, osztott rendszer állami, önkormányzati, társadalombiztosítási intézményrendszer ellátási felelősséggel, illetve az ÁNTSZ, mint az állami felelősség első számú megjelenítője. Megtörtént az önálló egészségbiztosítás kialakítása, alapvetően átalakult a finanszírozásban az elosztási rendszer. Az addigi elő-irányzat szemléletű bázisfinanszírozás nem adta meg az intézményeknek a gazdálkodás kényszerét és lehetőségét. Ezt váltotta fel a teljesítményelvű forráselosztás, amelynek az volt az alapelve, hogy a pénz a beteget kövesse. A háziorvosoknál a szabad orvosválasztáshoz kötött betegszám, azaz a leadott kártyaszám a finanszírozás alapja, a szakrendelők a végzett vizsgálatok, beavatkozások alapján kapják a forrásaikat, a kórházak pedig szintén az ellátott esetek alapján kapják a bevételüket, de nem a konkrét ráfordítás, hanem az elvárt, átlagos költség szerint.
– Mit tett később, 1994 és 1998 között a Horn-kormány a reformok kiteljesítéséért?
– A piacosítás felé tett lépések egy polgári gondolkozáshoz jobban illenek, hiszen a szocialista gondolkodás mégiscsak a szolidaritás elveit tartja szem előtt, a polgári – jobboldali gondolkodás viszont a szubszidiaritást is fontosnak tartja a szolidaritás mellett. Így ebben az időben ez a fajta reformfolyamat lelassult, inkább a korábbi lépések korrekciója történt meg. A lelassulás részben szükségszerű volt, 1994 és 1998 között a korábbi reformlépések „belakása” történt meg: ennek érdekében létrejött az egészségügyi és a társadalombiztosítási törvény, illetve megteremtették a minőségszabályozás jogi feltételeit. Az amortizációelszámolás és általában a finanszírozás terén ugyanakkor semmi érdemi nem történt, a kapacitásszabályozás nem hozta meg a várt eredményt, és leállt az 1994-ben elfogadott első népegészségügyi program, a Kertai-program is.
– A finanszírozási reform mit jelent?
– Az egészségügyi rendszerváltozás első tíz évében az egészségpolitika alapvetően a forráselosztás reformjával foglalkozott, a most következő időben át kell tekinteni a forrásképzés kérdéseit is, a köz- és a magánfinanszírozás új „együttélését” az egészségügyben. Mára jobb a gazdaság teljesítménye, és mi magunk is átalakultunk. Igényeink vannak, megszoktuk azt, hogy ha valamiért fizetünk, azért minőséget követelünk. Olyan egészségügyi rendszer felé kell haladni, ahol az eltérő igények a közösségi ellátórendszerre ráépülve valósulnak meg, a magánszféra pénzéből nemcsak elkülönült intézmények, emelt szintű kórtermi részek jönnek majd létre, hanem a magántőke beruház a közös szakmai infrastruktúrába is, minőségi diagnosztikai és műtőblokkok, korszerű kezelők jönnek létre, amelyet a „köz” és a „magán” betegek egyaránt használnak. Ezt az utat nyitja meg a tavaly decemberben elfogadott intézményi törvény is, amely megteremti az érdekeltségeket jobban megjelenítő működési formák terjedését, de segíti a magántőke szabályozott részvételét is az egészségügyi rendszerben.
– A finanszírozási reform továbbvitele nemcsak az elosztások, hanem a forrásteremtések és az öngondoskodási hajlam segítése és elismerése terén is fontos.
– Igen, és ebben kulcskérdés a tisztességes, átlátható viszonyok teremtése, és ezzel a magyar egészségügy egyik legnagyobb örökölt keresztjének, a paraszolvenciának a leküzdése. A magyar egészségügy etikai, morális problémái kilencven előttről származnak, az ötvenes évek óta fontos jellemzője a magyar egészségügynek a hálapénz, melynek megoldása egyre sürgetőbb feladatunk. Ahogy igaz az, hogy a paraszolvencia nem számolható fel bérrendezés nélkül, ugyanúgy igaz az is, hogy a bérrendezés önmagában nem oldja meg a paraszolvencia kérdését. Ennek fokozatos felszámolása nem törvénnyel, szigorral vagy bizottsággal, hanem legális piaccal és alapvető szemléletváltással lehetséges. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a Gorenye-érában a szocializmus hiánygazdasága miatt elfojtott fogyasztói vágyaink elemi erővel szabadultak fel, a vásárlások során nem számított a minőség és a garancia, csak „a minél többet venni, s minél olcsóbban” érzés működött. Ma már az élet számos területén elgondolkozunk, hogy megéri-e olcsóbban, számonkérhetőség nélkül bármiért is fizetni. Ez a szemléleti változás még elmaradt az egészségügyben, miközben persze jelentős, az európai uniós átlagnak megfelelő a magánfinanszírozás aránya a rendszerben. Tehát a magyar lakosság arányaiban ugyanannyit költ saját, adózott jövedelméből kiegészítőleg egészségügyi ellátásra, mint az Európai Unióban élő ember. A probléma csak az, hogy ennek jelentős részét a paraszolvencián keresztül teszi, anélkül, hogy pontosan tudná, hogy mit is kap a zsebbe csúsztatott borítékért. A hálapénz sok esetben a primitív népek áldozatbemutatásához hasonlítható, hiszen a jóindulat felkeltése, illetve vélt vagy valós hátrány elkerülése végett adják, gondolván, hátha bajom lesz abból, hogy nem adok. A hálapénz ebben a formában nem konkrét vásárlást jelent, hiszen nincs konkrét ellentételezés, nincs számonkérési lehetőség, nincs fogyasztóvédelmi támogatás és garancia mögötte. A másik probléma az, hogy ez a bizonyos magánfinanszírozás Magyarországon szinte kizárólag zsebből fizetett dolog. Tehát ha van a pénztárcámban pénz, akkor tudok fizetni, ha nincs benne, akkor nem. Az Európai Unió országaiban is jelentős a magánfinanszírozás, a betegek itt általában valamilyen előtakarékosságból, azaz egészségpénztár vagy magánbiztosító útján fizetnek ilyenkor. Ezt a problémát hidalhatják át ezek a kiegészítő biztosítások, egészségszámlák, mert akkor az adókedvezménnyel támogatott, havonta befizetett néhány ezer forintért cserében megvan az a biztonság, hogy mentesülök ezektől a váratlan kiadásoktól. Meg kell teremteni a legálisan megvásárolható szolgáltatások piacát, másrészt segíteni kell a kiegészítő finanszírozások (egészségpénztárak, egészségszámla rendszer) terjedését. Az egészségpénztárakat meg kell erősíteni, de keresni kell az új megoldásokat is: a bevezetendő egészségszámlák rendszere valójában egy olyan adókedvezménnyel támogatott folyószámla lenne, amely csak egészségügyi intézményben használható.
– Aki ma egynémelyik hazai kórházban tett látogatását követően hallana erről, bizonyára hitetlenkedne.
– Ez pedig nem vízió, hanem a közeli jövő. Erről szól az egész megkezdett fejlesztési program, de tulajdonképpen ezt célozza meg az Egészségügyi Minisztérium Fodor József-programja is. Mára már kialakultak a jogszabályi és intézményi keretek, a kormány elfogadta a konszolidációs programot, amely megalapozza a szerkezetátalakítást és a fenntartható fejlődést az egészségügyben. A jelenlegi kormány politikai szándéka egyértelmű, az egészségügyi miniszter biztosaként ennek a stratégiának az előkészítése volt a feladatom. Az egészségügy változásai mára felgyorsultak, és biztosak lehetünk abban, hogy a következő kormányzati ciklusban ez a folyamat továbbra is folytatódik, és végre az egészségügy felzárkózik az ország általános fejlődéséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.