Pártkongresszusok a botrány peremén

Az ökológiai előharcosokat és a reformkommunistákat aligha lehet összehasonlítani, a két párt hét végi kongresszusa mégis hasonló okból sodródott a botrány peremére. A Zöldek Berlinben, a PDS Rostockban olyan követelésekkel találta szemben magát, amelyek nemzetközi felháborodást váltottak volna ki.

Emitt a Zöldek „békepolitikai szóvivője”, az evangélikus lelkipásztor Michael Henke az amerikai légierő azonnali távozását követelte Rajna-vidék-Pfalzból, amott a „Topaz” álnév alatt dolgozó egykori Stasi-ügynök, Rainer Rupp akarta azt a határozatot felvenni a választási programba, hogy Németország rögtön lépjen ki a NATO-ból.
A pártelnökségek ideges megdöbbenéssel reagáltak attól tartva, hogy a kongresszusok kellemetlen mellékzöngével érnek véget. A Zöldeknél Jürgen Trittin környezetvédelmi miniszter kompromisszumos szócsavarással hárította el a fenyegető veszélyt: „A katonai potenciál leépítése továbbra is célunk marad.” A PDS rendezvényén a megoldás így hangzott: „A NATO feloszlását akarjuk, helyében az ENSZ és az EBESZ felügyelete alatt álló biztonsági struktúrával.”
A kisebbik kormánypárt huszonkét esztendő után új elvi programot dolgozott ki abból a felismerésből, hogy: „Megváltoztunk! Nem ideológia, hanem az alapértékek fognak össze bennünket!” A Zöldek a jövőben a szociális biztonság érdekében – kivétel nélkül – minden keresetből le akarják vonni a szociális adókat. 2020-ig természetes forrásokból (nap, szél, víz) szándékoznak fedezni az energiaellátás harminc százalékát, továbbá ellenállást fejtenek ki a szegények és a gazdagok közötti árok elmélyítését eredményező globalizáció ellen. Elismerik a béke és a biztonság megőrzését szolgáló katonai beavatkozás jogosságát, és a német parlament kétharmados többségét követelik a Bundeswehr külföldi bevetésének kérdésében.
A szocialisták a keleti országrészt tartják a jövő zálogának és magukat az új tartományok első számú érdekképviselőjének. A PDS a gazdasági fellendülés biztosítására és a munkanélküliség csökkentésére a túlórák leépítését követeli, heti maximum negyvenórás munkaidő mellett. Az Egyesült Államok katonai politikáját világpolitikai ámokfutásnak minősítik, és az amerikaiaknak ígért totális szolidaritás felmondását szorgalmazzák. A PDS vezetői a párt új profiljának kialakításánál senkit nem kímélnek, egyaránt kritizálják az SPD/Zöldek-koalíciót és a kereszténydemokratákat. Gerhard Schrödernek „szociális hidegséget”, a CDU-kancellárjelölt Edmund Stoibernek tizenkét évre kiterjedő keleti érdektelenséget vetnek a szemére.