Szám Géza, az önmozgó járművek készítője

E hónapban éppen száz éve, hogy Szám Géza műszerész leszállította a Magyar Királyi Posta részére az első motoros járművet, amely négyéves használata alatt összesen ötvennyolcezer kilométert tett meg a főváros utcáin. A mester sohasem ismerte el Csonka János elsőségét a magyar automobil elkészítésében, és állítását az akkori dokumentumok is igazolják.

A későbbi feltaláló 1866-ban született Pesten, családjában számtalan, a XVIII. század végétől pesti polgári joggal rendelkező kiváló mesterember volt. Dédapja és nagyapja belvárosi, később ferencvárosi vargák voltak, míg édesapja kefekötő, s – mint az akkori mesterek – világot látott. Úgy tűnt, fiára is hasonló jövő vár; az órásmesterséget kitanult ifjú őseihez hasonlóan vándorútra indult Európába. Ausztria, Németország, Belgium, Hollandia után került Franciaországba, és ismerkedett meg az autószakmával. Hazatérve egy új, elektromos szerkezetű órát szabadalmaztatott, ám az új „őrület”, az automobilok világa olyannyira lenyűgözte, hogy rövidesen hallani sem akart többé az órásmesterségről. Ehelyett különböző szerkezeteken, iskolai oktatáshoz szánt készülékeken, műszereken, modelleken kezdett dolgozni, majd gyorsfényképészetet nyitott a Római fürdőben, valamint saját tervezésű erőgépeket, mozgóképek lejátszására alkalmas szerkezetet állított fel a lakosság szórakoztatására. Hatósági iparengedélyét 1896-ban kapta meg „önmozgó járművek szerkesztésére, készítésére”, amely a mai fogalmak szerint műszerészi engedélyt jelentett. Ettől kezdve minden magyar járműkiállításon részt vett, és elismerő oklevelek, díjak sora bizonyította találmányainak sikerét. Lábhajtásos tricikli, vízi sportkerékpár, majd a Magyar Posta számára készített motorhajtású tricikli került ki a műhelyéből, amely utóbbival a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő Tattersallban rendezett első magyar autóversenyen a félelmetesen gyors, 45 km/óra sebességgel második helyezést ért el. Az Első magyar automobil-kiállításon, 1901-ben mint az első hazai gyártmányú jármű kiállítója szerepelt. Sikereinek köszönhető, hogy egy év múlva őt kérte fel a Magyar Királyi Posta új, négykerekű kocsijának megtervezésére, megelőzve ezzel négy külföldi autógyárat. Az 1902 márciusára elkészült automobil volt a posta első igazán használható hazai járműve, amely négy évig volt üzemben. A híres francia márka, a Dion de Buttonhoz hasonló, nyitott, szélvédő nélküli, elektromos gyújtású, négyütemű, kétsebességes kocsi saját szerkezetű benzinmotorral volt ellátva és 0,4 köbméter volt a csomagtere. A főváros emelkedőit is le tudta győzni, 2–5 km/óra sebességgel haladt, kétszemélyes utasterével együtt háromszáz kilogramm terhet tudott szállítani. Az elégedett hivatal két évvel később egy nagyobb, kéthengeres és tíz lóerős járművet is megrendelt Szám Gézától. Mivel azonban nem volt megfelelő háttere, támogatottsága, a későbbiekben lassan kiszorult az autógyártás piacáról, és helyét hamarosan a Csonka-féle autók vették át. A kísérletező kedvű mester ennek ellenére nem adta fel, újabb és újabb találmánnyal rukkolt elő, amelyek között volt csúszásgátló, külföldön már sikeres, cserélhető karosszériájú gépjármű egy kelmefestő és vegytisztító cég számára, majd egy beszélő kineatogrammok felvételére és visszaadására szolgáló berendezés. A Barcsay utcában kis műhelyt tartott fenn, ahol alkatrészek konstrukcióján és kivitelezésén kívül gépjárműjavítást is vállalt. Harminchét férőhelyes garázst is nyitott a Bajza utcában, azonban 1911-ben finanszírozási gondjai miatt az utóbbin kénytelen volt túladni. Szerencsétlenségére hazánkban nem működött a külföldi gyakorlat, ahol egy kiváló konstruktőr köré egy egész autógyárat létesítettek, de kisiparos lévén a megfelelő tudományos háttere sem volt biztosított. Nagyobb megrendelésre, pártfogóra nem tudott szert tenni, munkáiból származó bevételei pedig csak lassan folydogáltak, ezért tartalékai rövidesen kimerültek. Az első világháború alatt időskora ellenére behívták katonának, amely szintén törést okozott konstruktőri munkájában. Egyre kevésbé tudta felvenni a versenyt a tökéletesedő hazai piaccal, és 1925-től már alig volt megrendelése. Szabadalmai mindössze erkölcsi sikereket jelentettek számára, amelyből igazán soha nem tudott meggazdagodni. A háború utáni években is számtalan érdekes találmánya látott napvilágot, amelyek közül legérdekesebb talán repülőgépmotorja, forgókondenzátora, a mai magnó ősének tekinthető „beszélőgépe” és önborotvája volt. A második világháború idején már csupán szerszámai eladogatásából tartotta fenn magát, míg végül 1948 nyarán egy házbeli haragosával történt veszekedés utáni agyvérzés vitte el. Halála után kidolgozás alatt álló találmányokkal, szerszámokkal, rajzokkal teli kis műhelyét kiürítették, és mindent szanaszét hordtak. Legnagyobb sikerét jelentő járműve, az egykori postaautó sem maradt fent az utókor számára, ám az 1974-es BNV-re elkészítették pontos mását.