Format
A magyarországi eredményeket még nem ismerő osztrák liberális hetilapban Verbális polgárháború főcímmel és A konzervatívokból, szélsőjobboldalból és antiszemitákból álló szövetségnek van a legjobb esélye alcímmel budapesti tudósítás jelent meg, melynek elején P. Dobrowolski hosszan ír arról, milyen Hitler-műveket árulnak Csurka István beszéde idején Zuglóban. A magyar választás helyett szinte teljesen Csurkáról szóló tudósításának szövegét két alcím tarkítja. Az egyik szerint Félnek a zsidók. Ebben megszólal Fekete László „prominens zsidó–magyar énekes és színész„. A Síp utcában, egy kóserboltban az áruit rendezgető „Judit” is megerősíti a félelmet. A „Háborús retorika„ címet kapott, szintén szövegen belüli alcím alatt a szerző Tóth Károlyt idézi, aki szerint Kövér László azt állította, „aki nem bennünket választ, legjobban teszi, ha felköti magát’. Dobrowolski azt hazudja, hogy a valójában MSZP-s Tóth Károly „Orbán főideológusa”. A tudósítás azzal fejeződik be, hogy „László” rendezgeti asztalán a kitett Hitler-köteteket és azt ajánlja, hogy azokat el kell olvasni. (A nemzetközi sajtó nagy részének tudósításai hasonlóan „tárgyilagos” hangnemben tudósítanak Magyarországról. (L. I.)
The Guardian
Önnek Izraelben kellene lennie és nem itt, fedte meg VI. Mohammed marokkói király Colin Powell amerikai külügyminisztert annak marokkói látogatásakor, amiért a külügyminiszter késlekedik a válság középpontjába utazni, és ezzel lehetővé teszi az izraeli hadsereg palesztin hadjáratának továbbfolytatását – olvasható a brit baloldali lapban, amely arról is beszámol, hogy európai és japán gyártók együttesen fejlesztenek ki csúcstechnológiával gyártott acéltermékeket és közösen értékesítik őket a világ járműipara számára. A lap emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok egy ideje védelmi behozatali vámokkal terheli az országba behozott acéltermékeket.
The Jerusalem Post
Izrael dühödten utasította vissza Louis Michel belga külügyminiszter fenyegetését, hogy az unió átértékelheti kereskedelmi kapcsolatait Izraellel. Az izraeli külügyminisztérium úgy reagált, hogy Belgiumnak az antiszemitizmus megnyilvánulásaival kell először megküzdenie, mielőtt Izraelnek prédikálna. A belga fenyegetés oka az, hogy Saron izraeli miniszterelnök nem engedte sem a spanyol külügyminiszternek, sem az EU külügyi vezetőjének Arafat meglátogatását, írja az angol nyelvű izraeli lap, amely ismerteti azt is, hogy Norvégia második legnagyobb szupermarket- hálózata bojkottálja az izraeli termékeket, míg egy másik norvég szupermarket-hálózat izraeli termékeinek eredetét nagyobb betűkkel tünteti fel, ezzel vásárlóira bízva a választás illetőleg elutasítás lehetőségét. Az izraeli külügyminisztérium egyik tisztségviselője ezzel kapcsolatban azt a cinikus megjegyzést tette, hogy ajánlja: a termékeket netán sárga Dávid-csillaggal azonosítsák.
A Diósgyőr borzasztó szériája megszakadt, az edző egyből a szurkolóknak üzent
