1. A XIII. kerületben a Pannónia utcában a Vág utca és a Gogol utca között csak a fél útpálya szabad, mert felújítják a távfűtővezetéket. Ezen a szakaszon parkolni tilos. A Róbert Károly körutat Hungária körúttal összekötő felüljárót felújítás miatt fél szélességben lezárták. A Thököly út irányába két sávban, az Árpád híd felé pedig egy szélesebb sávban közlekedhetnek. A 32gyors autóbuszok Kőbánya városközponttól ideiglenesen rövidített útvonalon a Mexikói útig viszik az utasokat. A Váci út mentén május 30-ig naponta 6 óra és 11 óra, illetve 15 óra és 22 óra között vizsgálják a parkolási szokásokat.
2. A XI. kerületben a Bartók Béla út felújítása miatt a Budafoki utat a Szent Gellért tértől a Csiky utca felé egyirányúsították. A belső területek felé haladókat a Csiky utca–Bartók Béla út útvonalra terelik el, erre járnak a Budafoki út irányából érkező 86-os autóbuszok és a Tétény-buszok is. A Szent Gellért téren a Szabadság hídra jobbra kanyarodó sávot lezárták, oda csak a középső sávból lehet feljutni. A Bartók Béla úton a Bercsényi utca és a Ballagi Mór utca között több szakaszon csak a villamos pályán közlekedhetnek vagy útszűkületen kell áthajtaniuk. A Móricz Zsigmond körtéren az íves házak előtt csak a célforgalom hajthat be. A Dombóvári út és a Fehérvári út kereszteződésénél június 30-ig parkolót építenek, ezért esetenként útszűkületre számítsanak.
3. A Belvárosban a József Attila utca–Károly körút–Múzeum körút–Vámház körút–Pesti alsó rakpart által határolt terület mellékutcáiban felújítják a közvilágítási lámpákat, ezért május 31-ig naponta 21 órától hajnali 5 óráig kosaras gépkocsival okoznak útszűkületet. Egy-egy utcát a szerelés idején teljes szélességében lezárnak.
4. A Józsefvárosban a Vajda Péter utcában az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között irányonként csak egy sávban közlekedhetnek, mert csatornát építenek. A Szentkirályi utcában, a Krúdy Gyula utcában és a Mária utcában cserélik a gázvezetéket, ezért útszűkületen kell áthajtaniuk. A Karácsony Sándor utcában a Magdolna utca előtt a Kálvária tér felé vezető oldalt csatornabekötés miatt felbontották.
5. A II. kerületben a Budakeszi úton az Irén utca és a Jánoshegyi út között a felfelé vezető oldalt több helyen felbontották, irányonként egy-egy szűkített sávban és csak 30 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A Gábor Áron utcában a Bimbó út és a Pasaréti út között a lefelé vezető oldalt több helyen felbontották. A Trombitás utat a Garas utcától a Pasaréti útig egyirányúsították.
6. A XXII. kerületben a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utca és a Háros utcai felüljáró között a városközpont irányába haladó külső sávot több szakaszon elkerítették a forgalom elől, mert a csatornafedelek környékén javítják az útburkolatot.
– Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi útig egyirányúsították, mert felújítják a csatornát. A 68-as és a Keresztúr-buszok a Maglódi út–Korányi Frigyes utca–Kozma utca útvonalon járnak, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg. A Gyömrői úton az Újhegyi út és a Sibrik Miklós út között a befelé vezető külső sávot lezárták, mert javítják a gázvezetéket.
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
