Már két nappal aláírása után megváltozott a koalíciós szerződés. A Miniszterelnöki Hivatalban ugyanis nem kettő, hanem egy önkormányzatokkal foglalkozó kormánymegbízott lesz, Csabai Lászlóné személyében – mondta lapunknak tegnap Kiss Elemér, a MeH-et vezető miniszter. Két politikai államtitkár (Baja Ferenc és Baráth Etele) pedig egyben kormánymegbízott is lesz. Tóth András – akit korábban nemzetbiztonsági államtitkárként neveztek meg – állítólag nyomdahiba miatt maradt ki a megállapodásból.
Ugyanakkor még mindig nem biztos, hogy politikai államtitkári szinten foglalkoznak-e a romaüggyel a MeH-en belül – értesült a Magyar Nemzet. Kiss Elemér ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: még nem alakultak ki a szervezeti keretek. Teleki László, egyetlen MSZP-és roma képviselő lapunknak megerősítette: hétfőn elfogadta Medgyessy Péter felkérését, hogy a jövőben ő végezze a cigányügyek koordinálását politikai államtitkári rangban. Teleki elmondta: a közeljövőben Cigányügyi Koordinációs Tanács alakul, amelynek a kormányfő lesz az elnöke, ő pedig az elnökhelyettese. Teleki szocialista országgyűlési képviselő jelenleg az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
