Az MSZP bővítené az MTI médiatestületét

Tábori Gabriella
2002. 05. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a nyári parlamenti ciklusban bővíteni kívánja az MSZP a nemzeti hírügynökséget felügyelő Tulajdonosi Tanácsadó Testület (TTT) létszámát – mondta el kérdésünkre Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője. Jelenleg hatfős a grémium – a korábbi parlament valamennyi frakciójának egy-egy delegáltjával. A jogszabály szerint a TTT-tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képviselôcsoportok jelölik. Így a testület összetételét az új parlament felállása csak annyiban érinti, hogy az Országgyűlésbe nem jutott pártok – a MIÉP és az FKGP delegáltjai – immár semlegesnek minősülnek, a létszámon azonban nem kellene változtatni.
– A szocialisták viszont azt szeretnék, ha a választásokon legitimitást nyert pártoknak megfelelő súlya lenne a TTT összlétszámához képest a testületben. Terveink szerint legalább egy-egy fővel növelnénk a grémiumot az ellenzéki és a kormányoldalon egyaránt – közölte Lendvai Ildikó. Azt sem zárta ki, hogy az új összetételű parlament minden frakciója egy-egy pluszfőt delegálna a TTT-be.
A frakcióvezető elmondása szerint az SZDSZ is egyetért a bővítést célzó terveikkel.
Szalai Annamária (Fidesz) úgy véli, nincs szükség a változtatásra, a TTT mostani összetétele mindenben megfelel a törvénynek. – Érezhető, hogy a baloldal egyszerűen nagyobb politikai befolyást akar szerezni a közmédiában. A létszámbővítéssel ráadásul a kormányoldal felesleges költséget okozna az adófizetőknek – mondta Szalai. Amennyiben megvalósul a szocialisták terve, már ez a kibővített grémium bírálná el a Magyar Távirati Iroda elnöki posztjára beérkezett pályázatokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.