Baloldali kormánymajális

Czirják Imre
2002. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pár ezer ember volt jelen azon a „nyilvános kormányülésen” tegnap a Városligetben, amelyen Medgyessy Péter miniszterelnök bemutatta kormányát. A rendezvényen felszólalt Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, aki elmondta: „kevesen vagyunk, de éppen elegen”. – Meg akarom köszönni, hogy leváltották azt a kormányt, amely a leggátlástalanabb és a legarcátlanabb volt a rendszerváltás óta – hangoztatta Kuncze. Ők mást akarnak, mint az elődjük – fejtette ki –, azt, hogy Magyarország tízmillió állampolgár hazája legyen.
– Név szerint köszönném meg a szavazatokat, ha a választás nem lett volna titkos – jelentette be Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter. Az Orbán-kormány önmagát tette gazdagabbá, ezért büntették meg a választók – mondta. Kijelentette: eszük ágában sincs a Fidesz által kijelölt úton menni tovább, a kormányzati tisztségviselők közül azokkal dolgoznak együtt, akik tisztességesek, és hajlandók a szocialista–szabad demokrata kormány programjának érdekében dolgozni. Akik nem, azoktól megválunk – jelentette be. Arcátlanságnak és tisztességtelennek nevezte azt, hogy egy polgári demokráciában a vesztes által kinevezett gárdával hajtsák végre a vesztesek programját. Végezetül elmondta: azt kéri a jó tündértől, hogy 2006-ban úgy állhassanak a nyilvánosság elé, hogy megtették, amit ígértek.
Ezután Medgyessy Péter név szerint bemutatta kormányát, és beszámolt a pénteki kormányülésről. Kovács Lászlóról szólva kiemelte: a pártelnök saját sorsát rendelte alá egy közös érdeknek. Végezetül Baja Ferenc pártigazgató köszönetet mondott a megjelenteknek, ahogy fogalmazott: „a politika kétkezi munkásainak”. A rendezvényen megjelent Göncz Árpád volt köztársasági elnök és Jancsó Miklós is.
Lapunk szerkesztőségét tegnap is megkeresték olyan magánszemélyek, akiktől telefonon érdeklődtek az MSZP-aktivistái afelől, hogy jelen lesznek-e a rendezvényen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.