Bizonytalanság uralkodik Bábolnán

Nagy Ottó
2002. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felfüggesztették tegnap (a napirendi pontok elfogadása után) a Bábolna Rt. közgyűlését a többségi tulajdonos, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) képviselőjének kezdeményezésére. A közgyűlés így nem tudta elfogadni – a ma lejáró határidő előtt – a cég tavalyi mérlegét sem. A közgyűlés június 28-án folytatódik.
A tavalyi évről beszámolva Petykó Zoltán, az igazgatóság elnöke elmondta: a társaság nettó árbevétele – tíz százalékkal emelkedve – 43,5 milliárd forint lett, az adózás előtti eredmény azonban 7,6 milliárdos mínuszt mutat, igaz, ebben benne van egy több mint hárommilliárd forintos környezetvédelmi előirányzat is. A konszolidált eredmény 6,2 milliárd forint lett, a szintén konszolidált árbevétel pedig 64-ről 74 milliárd forintra nőtt. Az idei bevétel nagysága 43-44 milliárd körül alakul, az eredmény pedig várhatóan 3,8 milliárd lesz, a korábban kalkulált 5,2 milliárd helyett. Az idei első negyedévben másfél milliárdos veszteséget produkált a cég, az április–májusi időszak azonban már nulla körüli eredményt hozott.
A részvénytársaság hároméves stratégiai programot készített, amelyet eljuttatott az MFB-hez is. Az előirányzatban szerepel a menedzsment leépítése, és egy 8-10 milliárdos tőkeemelési igény a cég további folyamatos működtetéséhez – ismertette Petykó Zoltán. Az elnök lapunk kérdésére sem a menedzsment változásáról, sem a hitel kézhezvételének optimális időpontjáról nem tudott érdemi választ adni. Információink szerint nemcsak az előterjesztésben szereplő vezetőknek, hanem a Bábolna Rt. teljes vezérkarának csomagolnia kell, mégpedig hamarosan.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.