Folytatódik a parlamenten belül a kampány durva hangneme, és ezt károsnak tartjuk – jelentette ki tegnap a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács (TÉT) tájékoztatóján Kemény László. A szervezet társelnöke közölte: a TÉT az új kormánytól a jövőben a civil szervezetekkel való folyamatos és intézményesített kapcsolattartást várja el. Az érdek-képviseleti civil szervezeteket tömörítő tanács az új kormánytól elvárja a civil alap létrehozását, amit még nyolc évvel ezelőtt kezdeményeztek. Az alapba egyebek közt az egyszázalékos adófelajánlásokból évente megmaradó, átlagosan 1,5-2 millió forint kerülne, amelyet a szervezetek szabadon használhatnának fel. A TÉT szorgalmazza a civil szférának tavaly juttatott ingatlanok hasznosításának felülvizsgálatát, valamint a Horn-kormány alatt működő civil iroda újbóli felállítását is.
*
Információink szerint Várnai Ferencet, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének alelnökét választotta soros elnökévé tegnapi közgyűlésén a legnagyobb szakszervezeteket és civil szervezeteket tömörítő összefogás, a Civil Fórum. A döntés meglepetésre született, a közgyűlés az előzetes várakozások alapján ugyanis Kemény Lászlót, a TÉT társelnökét választotta volna a posztra. Várnai az MSZOSZ alelnökét, Rabi Ferencet váltotta a Civil Fórum élén.
599 Daytona után itt az 1 ráadás
