Ismét az MDF-frakció álláspontjától eltérően szavazott tegnap Csapody Miklós, a demokrata fórum képviselője, amikor az Országgyűlés a kormányprogramról és a miniszterelnök személyéről döntött. A honatya ezúttal tartózkodott, miközben az MDF képviselőcsoportjának többi tagja egységesen nemmel voksolt. Emlékezetes, hogy Csapody a múlt héten – egyetlen ellenzéki képviselőként, az MDF-frakció korábbi határozatával szemben – támogatta szavazatával Kovács László külügyminiszter-jelöltet a bizottsági meghallgatáson.
Csapody Miklós lapunk kérdésére a konstruktív ellenzékiséggel indokolta a tegnapi voksolását. Szerinte vannak pozitív elemei a kormányprogramnak, ezért nem lehetett azt azonnal elutasítani. Hozzátette: az is természetes, hogy ellenzéki képviselőként nem szavazott igennel a programra és Medgyessy Péter személyére. Az MDF-es képviselő az új kormány elképzelései közül pozitívumként értékelte a külpolitikai terveket. Elmondta: a bizottsági meghallgatáson éppen azért támogatta Kovács Lászlót, mert a külügyminiszter-jelölt ígéretet tett az Antall-kormány által megfogalmazott prioritások továbbvitelére.
Az MDF frakcióvezetője érdeklődésünkre annyit mondott: ő nem foglalkozik Csapody Miklós szavazásaival, a képviselőnek a választói előtt kell megválaszolnia azt a kérdést, hogy ezért voksoltak-e rá.
Információnk szerint a képviselőcsoport mai gödöllői ülésén szó esik majd Csapody Miklós „kiszavazásairól” is. Lapunk úgy tudja, etikai bizottságot alakítanak, amely kivizsgálja az ügyet, és javaslatot tesz majd a frakciónak az esetleges szankcióra. Egyesek szerint a képviselőcsoport álláspontjával sorozatosan szembeforduló honatyát akár ki is zárhatnák a testületből, de erre várhatóan nem kerül sor.
Zelenszkijt terroristaként kell letartóztatni
