Félidejéhez érkezett a sportjátékok közül a leghosszabb versenyidénnyel rendelkező royal tarokk magyar bajnokság, amely mindig januárban kezdődik, és december végéig tart. (Tulajdonképpen nem is egy bajnokságról, hanem többről: csapat-, free- és összetett bajnokságról van szó.)
A legpatinásabb, tizennyolc esztendős múltra visszatekintő csapatbajnokság szenzációja, hogy az utóbbi hetekben egyre jobban feljött a korábbi exbajnok Kispest együttese, így újra nyílttá vált a bajnokság, még bármi előfordulhat a hátralévő fél esztendőben. (A kispestiek csak úgy szórják a 700 pont fölötti eredményeket – csak ebben a hónapban háromszor értek el ilyet –, miközben a bajnokság átlaga a 614–616 pont között mozog.)
A XVIII. Piatnik csapatbajnokság állása, átlag szerint: 1. Negyvenkettő, 648 (Korinek, Nagy Gergely), 2. Kispest, 639 (Keszei, dr. Székely), 3. GyőrGeszt, 626 (dr. Rosta, Wersényi II.), 4. Zöld Sasok, 622 (Sikora, Lukács), 5. Dunai Darazsak, 620 (dr. Büki, Gyöngyösi), 6. Szombathely Belváros, 617 (Károly M., Gyulai), 7. Pénzesgyőr, 612 (Busz, Pándorfalvi), 8. Örök Malom, 610 (Varga, dr. Füsthy), 9. Gödöllői Orgonák, 607 (Gurmai, dr. Barta), 10. Sashegyi Csillagok, 609 (Paulina, Rézmányi, Oravecz).
Gőzerővel folyik a free- (egyéni) bajnokság – nemcsak a zöld asztal mellett, hanem az interneten is: Liska Tibor royalprogramja segítségével ma már éjjel-nappal lehet játszani. (Kibicelni is.)
A free-bajnokság állása: 1. Gerots Zoltán (Bp.), 2. Oravecz László (Bp.), 3. Korinek Tamás (Bp.), 4. Bata István (Bp.), 5. Nagy Gergely (Bp.), 6. Károly Márton (Szombathely), 7. Ripp Ágnes (Bp.), 8. Wersényi II. György (Győr), 9. Liska Tibor (Bp.), 10. dr. Wersényi György (Győr), 11. dr. Ádám János (Győr), 12. Szokoly Adrien (Abda), 13. Surányi Ágnes (Bp.), 14. Kőműves Ágnes (Bp.), 15. Rák Mari (Bp.), 16. Berczelly Tibor (Bp.).
Ahogy az egyéni (free-) bajnokságban is szembetűnő a győri játékosok előretörése, a trófealistán is az. Nem véletlenül: a legutóbbi győri meccseken valósággal ontották a trófeákat! Csak a hét végén 11 trófea „esett el”, köztük olyan ritkaságok is, mint Court (Wersényi II.), Mariage (dr. Wersényi), Kentaur (dr. Ádám) vagy Couleur (Szokoly).
Az egyik „csemege” Wersényi II. Györgytől: köpf (skíz, XXI) elleni Manille (ütésszerzés pikk lovassal), kőr (!) indulásos Pagátfácánt követve…
A trófealista állása: 1. Gerots Zoltán (Bp.), 2. Csathó Áron (Bp.), 3. Oravecz László (Bp.), 4. Nagy Gergely (Bp.), 5. Varga Péter (Bp.), 6. Korinek Tamás (Bp.), 7. Keszei László (Pápa), 8. dr. Füsthy Zsolt (Bp.), 9. Wersényi II. György (Győr), 10. dr. Székely Géza (Alsógöd), 11. dr. Berey Szilárd (Bp.), 12. Paulina András (Bp.), 13. Rák Mari (Bp.), 14. dr. Barta Endre (Gödöllő), 15. Bata István (Bp.), 16. Herédi András (Bp.).
A trófealistára több új játékos is fel tudott iratkozni, ami azt jelenti, hogy egyre több tehetséges tarokkozó kerül a royal mezőnyébe. Legutóbb Vladár Ferenc (Vecsés) trojkája, golgotája aratott osztatlan elismerést, előtte pedig két hölgyjátékos: Surányi Ágnes (Bp.) és Szokoly Adrien (Abda) iratkozott fel a legnagyobb bemondásokat teljesítők listájára.
Felgyújtotta feleségét és magával is végezni akart egy szabolcsi férfi
